2014. januári második levél

Megosztás

Kedves Barátaim,

Új év – új helyek. Eztán hétfő lesz a föllépő napom.

Szólóestjeimet, melyek valamelyest a KÉSZ REGÉNY folytatásai, meglepetésre a Puskin moziban tartom majd, szám szerint öt darabot, gyakorlatilag minden hónap első hétfőjén, este hétkor DR VÁMOS RENDEL címmel. Itt azonban kevesebb szerep jut majd a közönségnek, s nagyobb nekem. Hétfőileg az egyetlen kivétel április elseje, azt a dátumot mindenképp szerettem volna, ám keddre esik.

Bornai Tiborral ugyancsak öt alkalomra szerződtünk, szintén hétfőkre (nagyjából a havi másodikra), e koncertek a Budapest Jazz Clubban lesznek (a Duna – később Odeon – mozi helyén). Ennek  a műsornak azt a címet adtam: VÁMOS MIKLÓS SMALL BAND, jazz rajongók biztosan mosolyognak ezen. Minden alkalommal lesz velünk special guest, kiváló zenészek – akit érdekel, böngéssze alant a részletes listát. A vendégek névsorának az eleje már tény, a többi még csak terv.

Mindkét szériát fölveszi a D1 TV, tehát az estek nyilvános tévéfelvételnek számítanak, ennek azonban a műsor szempontjából semmi jelentősége, nincs leállás, ismétlés, vagy bármi egyéb zavaró megoldás. Magyarán nem törődünk sem a kamerákkal, sem a technikával, csak magunkkal, egymással, és a nagyérdemű közönséggel.


DR VÁMOS RENDEL (ne tessék kopogni!)
Helyszín: Puskin mozi (Budapest, V. kerület, Kossuth Lajos u. 18.)
Az előadások körülbelül hetven percesek, szünet nélkül. Nyilvános tévéfelvétel.

I. Jogi esetek
Időpont: február 3., 19 óra.

II. Lélektani gubancok
Időpont: március 3., 19 óra.

III. A közönségé a szó (itt a KÉSZ REGÉNY „módjára” a vállalkozó kedvűek följöhetnek a színpadra). De lehet, hogy ez csak áprilisi tréfa…
Időpont: április 1., 19 óra.

IV. Könyvbemutató: A New York – Budapest metró
Időpont: május 5., 19 óra.

V. Káros és hasznos szenvedélyek
Időpont: június 2., 19 óra.


VÁMOS MIKLÓS SMALL BAND
Helyszín: Budapest Jazz Club, XIII. Hollán Ernő u. 7. (a Duna – később Odeon – mozi helyén) A koncertek körülbelül kétszer egy órásak, szünettel. A műsorról nyilvános tévéfelvétel készül.

b_250_250_16777215_00_images_stories_vm_and_bt.jpg

Állandó szólista és karmester: Bornai Tibor
Vezérigazgató: Vámos Miklós

I. Február 10., 19 óra, téma: a KALÓZZENE című lemez. Vendég: Falusi Mariann.

II. Március 17., 19 óra, téma: BEATLES REVIVAL, Lennon-McCartney szerzemények angolul és magyarul, ahogyan még soha nem hallotta senki.
Vendég: Szinetár Dóra.

III. Április 14., VM névnapja, 19 óra, téma: VÁMOS CLASSIC. Klasszikus, azaz komoly zenedarabok adódnak elő, a hozzájuk írt komolytalan új szöveggel. Népzene, Bach, Schumann, Beethoven, Brahms, Haydn, némi jazz és rock beütéssel.
Vendég: Dés László.

IV. Május 12., 19 óra, téma: BORNAI CLASSIC. Bornai Tibor néhány klasszikus zenére írt szövege (például Vivaldi Négy évszak-jának largója), és klasszikussá vált híres slágerei a KFT-vel, Koncz Zsuzsával és szólólemezein.
Vendég: Bródy János.

V. Június 9., 19 óra, téma: SZÍVKÜLDI. A Vámos Miklós Small Band mintegy 80 számból álló repertoárjából a közönség választhat, s küldhet dalokat szeretteinek. Vendég: Tolcsvay László.


 

A viszontlátásig maradok hívetek:

vmsigno.gif

Budapest, 2014. január 20.

Hozzászólások  

#2 okodliekrügy 2014-01-29 12:37
Kedves Tibor-Miklós!
Boldog születésnapot kívánok. /tavaly nem sikerült, most újra
próbálkozom, remélem sikerül!/
Az előbb már megfogalmaztam egy csokor jó kívánságot, remélem megkaptad! Maradok tisztelettel híved!
Gyürke Ildikó!
#1 okodliekrügy 2014-01-29 12:31
Kedves Miklós-Tibor!
Nagyon boldog születésnapot Kívánok NEKED!
Ha kreatívabb lennék, biztosan mást is írnék!
Kérlek fogadd legjobb kívánságaimat: AZT KÍVÁNOM,
AMIT TE LEGJOBBAN SZERETNÉL MAGADNAK!
MINDEN jót! vigyázz magadra, és remélem még találkozunk!
Tisztelettel gyürke Ildi!