A regény harmadik fejezete:

MIÉRCOLES

Hol bujkál a szerző? álljon végre elő! ne velünk végeztesse a munkáját! az ő tiszte volna a történetmesélés! - Gabriel García Márquez.
Tedd, ami tiszted, add tovább a lisztet - Mákos Tibor. Vannak azért énben írt regények!

Igaz, bizonyos korokban nagy divat, személyesebbé teszi a stílust, de az írói eszközök jelentős részét kivonja a forgalomból - GGM.

Mákos Tibor nem védte tovább íróját. Védje magát, ha akarja.

Immár tehát megérett a helyzet, hogy a szerző vegye át a szót.

Mákos Tibor havonta kétszer a gigatévében blamírozta magát. A gigatévé hajnali adása arról szól, milyen izgalmas hely ez a Magyarország. Nálunk mindig történik valami. A Sing-Sing együttes vidéki turnéra indult, lerohadt a mikrobuszuk. A Flush lánycsapatból kettő szakított, egy meg összeköltözött. A kozmetikai gigasarokban minden nap kiderül, hogy a legrondább nőből is lehet műnőt fabrikálni, ha van rá sok ezer forint - sok ezer euróból még könnyebb. A gigasztárvendégnek születésnapja van, mégis kiejtették a nézők a valóságsóból, ami mostantól valóságsótlan lesz, érted! - ezek az ő szavai -, de nem bánja, e héttől műsorvezető a gigatévében, a továbbiakban is a képernyőn izeghet-mozoghat, öltözteti a giga káefté, sminkeli a giga bété. Az élet szép, tenéked magyarázzam?

Magyarázatra nincs tér, nincs idő, gyerünk-gyerünk, az adástükör kegyetlen, percekbe korlátozott az élet itt, bárkibe belefojtandó a szó, kell a hely mindenható urunknak és parancsolónknak, a reklámblokknak. Ahogyan mondani szokták, a hirdetések folyamát néha megszakítja a műsor. Csupa móka, kacagás. Mert hülye azért nem vagyok. És amikor a hajnali gigának vége, indul a reggeli giga, központi attrakciója a főzés. Kéthetenként, szerdán, a fakanál végén Mákos Tibor mesterszakács, az ízek bonvivánja! Taps. Tus. Húzós főcím. Minden áldatlan szerdán - a páratlan heteken. Ha szerda, akkor ez nem Belgium. Jó étvágyat, drága honfitársak. Hajrá, magyarok.

Mákos Tibor magával vitte Márkezt a gigatévébe. Kicsit szabadkozott, bizonyára unatkozni fog, GGM legyintett, majd bámészkodik, különben ő is szeretne kérni valamit. Nem folytatta. A kocsiban MT bekapcsolta a rádiót, spanyol nyelvű adót keresett, nem talált. Várta, GGM bökje ki végre. Hallgatták a híreket a Kossuthon. Száguld az autópiac, a forint rohamos gyengülése ellenére. Alagút lesz Spanyolország és Marokkó között, az építkezés öt év múlva kezdődik Gibraltárban. Fizetett az Erste a Postabankért. Az EU csatlakozás miatt legalább száz vágóhidat kell bezárni. Pilisszentkeresztről hozzák darus kocsival az ország tizenöt méteres fenyőfáját a Kossuth Lajos térre. Idén kevés az esély fehér karácsonyra. A Baliban történt merénylet után kiürültek a strandok Thaiföldön. Hároméjszakás szuperajánlat: kétágyas szobák a Rorschach-kastélyban a Mecsekalján. Lázárok és Olimpiák névnapja. Braganca portugál kisváros lett Európa bordélyháza, az ottani asszonyok nyílt levélben tiltakoznak a brazil és kelet-európai prostituáltak tömeges fölbukkanása miatt. Magyarok is mennek oda? - GGM. Biztosan… nagy kurvák vagyunk mink.

A gigatévé székháza előtt tucatnyi parkolóhely várta a cég tulajdonosait és fővezéreit, rendszámaikat a betonra festették, oda közönséges halandók nem állhattak. GGM a kelleténél sokkal erősebben vágta be a kocsi ajtaját, s meglehetős határozottsággal indult előre, ahhoz képest, hogy nem tudta az utat. Mikor már vagy húszlépésnyire eltávolodott a célépülettől, válla fölött sürgetőn visszanézett. MT mutatta neki, nem arra. A gigatévé székháza az utca túlfelén. Közvetlenül az üvegajtó mögött két borotvált tarkójú biztonsági őr cigarettázott. Látván a mesterszakácsot, bennfentesen mosolyogtak. Mi a mai menü? - kérdezte az egyik. Hova, hova, bácsikám? - a másik feltartóztatta a világhírű írót. Velem van! - MT. Leadták a nevét? Nem, még most fogom elintézni. Jó, addig várjon itten.

Az ovális pult mögött tíz villámezüst műköröm röpdösött a számítógép klaviatúráján. A hozzájuk tartozó lány nem figyelt föl a köszönésre. Csók, fuvolázta MT hangosabban és mézesebben, legyen olyan drága, tárcsázza nekem a reggeli szerkesztőséget. Ott a telefon! - a lány szeme a monitoron. Igen, de mi a számuk? Ott a házi telefonkönyv! - ekkor végre rápillantott, arcára terült a kötelező bájvigyor: bocs, szólhattál volna, hogy te vagy az.

E fölvetésen MT tűnődött kicsit, soha nem szokott a recepción szólni, hogy ő az, állandó gigabelépője lengetése mellé elég a biccentés, jobb napokon nyájas, még jobbakon barátságos, egyéb időkben semleges. Kit hívjak? - a műkörmök munkába vennék a nyomógombos telefont, ha MT-nek eszébe jutnának a megfelelő nevek. A lány vállat vont, tárcsázott, pontosabban billentyűzött. Vonalvégre kapott egy illetékest, tisztázta vele, hogy MT-nek vendége van, ideiglenes belépő kéne, majd a kagylót a vállára borította: ki ez? MT áhítattal ejtette GGM teljes nevét, a lányka zavarba jött, tippelt: olasz? Nem, spanyol, vagyis colombiai. Az jó… mit keres itt? Elkísért. Akkor mondjad még egyszer a nevét.

Lefirkantotta. A lány beolvasta a kagylóba, egészen fölismerhetően, ámbár nyílt a-kkal a nagy magyar Alföldről. MT nem hallotta, mit mondott az ügyeletes szerkesztő. Végül a lány GGM hajtókájára csíptetett egy kitűzőt a gigatévé emblémájával. Átjutottak az automata kapun, melynek lapján három betű hirdette: VIP. MT remélte, ez tetszik neki, ám Márkez észre sem vette, nyomult előre, míg a lépcsőfordulónál összeütközött Cilivel, a gigahajnal ügyeletes szerkesztőjével. GGM hátrahőkölt, ?excúsame! Maga kicsoda? - Cili az adástükröt böngészte gigatévés jegyzőtábláján. Az én vendégem! - MT. Ja, akkor, üljetek be a gigaváróba, nyitotta a szoba ajtaját, rakjátok le a kabátot.

Odabenn összekeveredett a fáradt hólé nyers szaga a minifotelok műbőrillatával, továbbá a friss kávé és a még langyos briósok párolgásával. MT ellenállhatatlan vágyat érzett egy csésze feketére, de eszébe jutott a fogadalma. Nehéz lesz koffein nélkül.

Valamivel később csapta őket fejbe a gigahajnal női vendégeinek ravasz parfümfellege. Nem volna kellemetlen, ha mind ugyanazt használná. Három lány várt a sorára, talán még gimnazisták. Öltözékük elsősorban a francia kurtizánokét idézte, a múlt század húszas éveiből. Másodsorban összeverekedett bajadérokét. A falra erősített tévékészülékre meredve követték a mostani adást. A képernyő alján átúszó betűsorban a nézők kérdéseket tettek föl SMS-ben és e-mailben a háromnegyed kilences sztárcsapat, a Zee Girls tagjainak.

MT bemutatta őket egymásnak: Gabriel García Márquez, világhírű író, Zí Görlz, sztárcsapat. GGM szertartásosan kezet csókolt, a lányok pedig: Zizi! Zazi! Dézi! - tekintetüket egy másodpercre sem szakították el a képernyőről. Melyen a két műsoretető, Pancsi és Franco a fél kilences sztárvendégtől búcsúzkodott, egymás szavába vágva. A szemüveges asszisztensnő bedugta a fejét az ajtón: Zee Girls, stúdióba! A tépett bajadérok tolakodva kinyomultak. Gerincfagyasztó, hogy ezekkel beszélgetnek a gigában, s nem Márkezzel.

Hamarosan benézett a gigareggel szerkesztője, Iluka. Jó reggelt, sipirc a sminkbe! - tenyerével paskoló mozdulatot tett. Fémláncon lógó szemüvege a fekete trikó által a télre fittyet hányón födetlen köldökét verdeste. Az oda beépített ékszerhez csapódva hűvöset koccant.

Te Iluka, tudod, ki ez? Majd mondod. MT hatásszünet után mondta. Márkíz? - ismételte Iluka. MT sejtette, az jár a fejében, hogy a francia arisztokratákat nem ilyennek képzelte. Nobel-díjas író Colombiából, magyarázta MT, a kelleténél határozottabban, szerintem meg kéne ragadnotok az alkalmat, tegyétek a műsorba, mielőtt a többi tévé fölfedezi, hogy Budapesten van, és lecsapnak rá, mint… - nem fejezte be. Iluka gondolkodóba esett, jó, beszélek Gézussal. Gézus a gigafőszerkesztő, jelenleg csak telefonon elérhető. Ha fölveszi. Valószínűbb, hogy nem. Ilyentájt teniszezni szokott.

Miről van szó? - GGM. Be akarlak ajánlani. Ne tedd, úgysem adok interjút. Nem?! Minek, soha nem az derül ki rólam, amit szeretnék, nem bízom az interjúkban, ha mégis adnék, csak pénzért, sok pénzért, legalább ennyi előnyöm legyen belőle.

MT tűnődött, mit felelhetne. Művész azért ad interjút, mert jó, ha a nagyközönség láthatja, milyen ember. Ez is egy mód arra, hogy népszerűsítse a munkáit. Az eszméit. GGM úgy képzeli, már nincs rá szüksége. Itt minálunk biztosan volna, láthatta, az átlagmagyaroknak fogalmuk sincsen, kicsoda ő. Vagy sok millió eladott példánnyal fütyül rá? Hát... nem túl rokonszenves alapállás! - kicsit haragudott, az átlagmagyarok nevében. És hogy lehet ennyire anyagias, amikor olyan gazdag?

MT már magára is haragudott. Mért avatkoztam bele, mért nyomtam a dolgot Ilukánál, mi lesz, ha eléri Gézust, és ő ne adja Isten rábólint? - verejtékezett, ahogyan szokott, ha csávába került. Ez tovább rontotta a helyzetét, mert Iluka közben átvezette a sminkszobába. A sminkeslány fölébe hajolt, szakértő pillantással, majd papírzsepit adott a kezébe, törülközzéé meg, izzacc, mint a ló, így neki se látok. GGM megállt a háttérben, zsebre dugott kézzel.

Jött az asszisztens. Nem a szemüveges nő, aki a gigahajnalban dolgozik, őneki mára lejárt a műszakja, hanem Ottóka, a gigareggel munkatársa. Ész a Bélusz ninc még itt? - kérdezte köszönés helyett. Mittomén - a zsepi sodralékokra foszlott MT arcán, ha eddig izzadt, mint a ló, most már, mint a víziló. Föltéve, hogy az nagyon izzad. Disznószág, folyton a Bélusz miatt kell izgulnom! - Ottóka. MT faképnél hagyta, elrohant a férfi vécébe. Csorgatta a hideg vizet bő sugárban a csuklójára, hogy lehűljön a vére. Maga sem értette, mitől ilyen ideges. Sőt ingerült. Vagyis értette. Kínos egy izzadékony embernek, ha rászólnak: izzadsz, mint a ló. Frappáns választ fogalmazgatott. Képzeletben megalázta a sminkeslányt. Illetve megnevettette. Illetve meg… hm. Lassacskán lehiggadt. Mire visszatért, befutott Bélus, a lecsúszott színész, őt osztotta be mellé a gigatévé illetékese a főzéshez, azzal a nyilvánvaló feladattal, hogy poénokat süssön el, míg MT szakszerűen működik. Bélus gyakran késik. Szinte mindig. Ottóka mégsem mulasztja el megkérdezni háromnegyedkor, hogy hol van. Hol volna? Útközben.

GGM elmélyülten beszélgetett Francóval, a gigahajnal aznapi férfi műsorvezetőjével. Mára leszerepelt, nyilván azért tért be a sminkszobába, hogy arcát megszabadítsák a krémpúdertől s egyéb kenceficéktől. Kifestve eléggé homoszexuálisnak látszott. Kifestés nélkül is. Pedig nagy nőfaló hírében állt. Ottóka viszont marcona csókkirály benyomását keltette, szőrös mellkas a félig nyitva hagyott ing alatt, vastag arany nyaklánc, duzzadt ajak, sötéten villogó szempár. Csupán a kicsorbult metszőfogainak köszönhető szejpítész nem illett a képbe.

Franco olaszul vakerált, GGM spanyolul felelgetett, tökéletesen értették egymást. MT hallgatta, miről folyik a szó, míg a sminkeslány kikészítette. Tátva maradt a szája. Amazok ketten azt vitatták, melyik a világ legjobb sajtja. GGM szerint a Pont-l'Év?que. Franco szerint az Appenzeller. Svájci sajt labdába se rúghat a normandiaiak mellett, így GGM. Francónak nem volt gátlása Gabózni - GGM nyilván fölhatalmazta rá. Az ő Márkeze megjegyezte, a svájciak úgy ejtik, Ápenzelé. Francia Svájcban talán, így Franco, másutt Appenceller. Igyekeztek pontos jelzőket találni az említett sajt ízének leírására. Abban maradtak: füstös.

Mikor Franco elbúcsúzott, GGM megkérdezte, ki volt e rokonszenves fiatalember, s honnan tud ilyen szépen olaszul? Ő az egyik műsorvezető a gigahajnalban, és onnan tud ilyen szépen olaszul, hogy olasz, éppenséggel magyarul nem tud, csak gagyog. Viccelsz? Nem. Hogyan vezethet műsort itt, aki nem tud magyarul? Hát… ilyen a gigatévé, elég, ha a két-három kérdést föl képes olvasni a súgógépről, a válaszra úgysincs idő, az a néhány mondat lemegy akkor is, ha ő nem érti. Ilyet se hallottam még! - GGM reménykedett, vicc ez. Vicc ez, de komoly, Franco tetszik a nőknek, ennyi elég, főleg ők nézik a tévét hajnalonta.

Amikor hívták a stúdióba, rábízta a nagy írót Ottókára, közölte vele, hogy Nobel-díjas. Én meg Oszkár-díjasz, aszt tudod! Jó, jó, szeretném, ha minden kívánságát teljesítenétek. Mindet? - Ottóka szemében huncut fény gyúlt.

Ötven percet töltött MT adásban. Mire visszatért az előcsarnokba, úgy tetszett, többen megtanultak spanyolul. Vagy Márkez magyarul. Ottóka, Iluka és - nem hitt a szemének - Gézus gigafőszerkesztő egymás és GGM szavába vágva cserélt eszmét. Kézzel-lábbal. Különböző nyelvekből kölcsönzött szavakkal. Budapest fürdőváros, föltétlenül el kéne látogatnia a Lukácsba, a Gellértbe vagy a Széchenyibe. Ottóka a Széchenyit ajánlotta. Iluka a Gellértet. Só-kam-ra is van! - lassan, tagoltan, hangosan ejtette a szavakat. MT kíváncsi volt, Gézus GGM miatt jött be, vagy csak erre járt.

Milyen kedves barátaid vannak! - az ő Márkeze. MT magába fojtotta, hogy ezek az emberek nem a barátai. Gézus hevesen bólogatott, s angolul: igen, helyes embernek helyes barátok! - ez már több volt a soknál. Most, hogy kiderült, mindannyian nájszok vagyunk, talán indulhatnánk. Ekkor Ottóka a Száz év magány tépett borítójú példányát hozta elő, aláírást kért. Kapott. Gézus a főkapuig kísérte őket, kedvesen nyakon vágta MT-t: mér nem szóltál, hogy illusztris vendéget hozol? Több métert nőttem a szemében, gondolta MT, bántotta, hogy GGM kedvesebb volt ezzel a három vizesnyolcassal, mint ővele bármikor. Még Franco is tetszett neki. Minden művész gerinctelen. Elég kicsit hízelegni, hogy csóválja a farkát.

Hol ülhetnénk le beszélgetni? - GGM. Attól függ, akarsz-e ebédelni - MT-nek korgott a gyomra, ha főz, mindig megéhezik. Még túl korán van, három tájt szoktam. Akkor gyerünk a Művészbe! - MT remélte, meg tud állni az Andrássyn. GGM kedve mintha kificamodott volna. Kérdeznék valamit, ha nem bánod, kezdte tíz perc múltán, amikor már a Kodály köröndön jártak. Tessék. Azt mondtad, főzöl a tévében, közben pedig műsort vezetsz, igaz? Mi a különbség? Tudsz róla, hogy általában visszakérdezel válasz helyett? Nem vettem észre… baj? A bizonytalanság jele. Bizonytalanságomnak sok más jele is van, kedves Márkezem.

Alig kaptak asztalt. Sűrű cigarettafüst gomolygott, mind a ketten köszörülték a torkukat. Kellemes meglepetés a vitrinben: aranygaluska. Rábeszélte GGM-et, egyszer élünk. Minden magyar édesség galuska? - Márkez kedvetlenül kapirgált a tányérján. Nem, csak a somlói meg ez - MT nem értette, mi van, ennyire megfeküdte GGM gyomrát a gigatévé?

Figyelj ide, kezdte az ő Márkeze, kéne nekem egy gyógyszer. Milyen gyógyszer? Magyar. Magyar? Megint kezded? Jó-jó, csak csodálkozom, hogy van olyasmi, amit nem kapni Méxicóban, Bogotában, Los Angelesben, Párizsban, ellenben itt nálunk igen. Ha egyszer magyar… ne bámulj borjúmód, és légy szíves ne kérdezz vissza, hogy magyar, mert sikítok! Rendben - lenyelte a mérgét, milyen gyógyszer? Credotin a neve. Szóval, kerítsek egy orvost, aki receptet ír, aztán irány a patika. Ennyire nem egyszerű, a Credotint még nem gyártják, csak föltalálták, föltalálta egy magyar ember, őt kell megkeresnünk.

Dühét kiszorította a szégyen. És a csüggedés. Annyi mifelénk a csodaszer, sokan meggazdagodtak általuk. De akiknek meg kellett halniok, azokat egyik sem tartotta életben.

Ilyen komoly a… dolog? - hangja kicsorbult. GGM kerülte a pillantását, nézd, mindent megpróbálok, nekem még idő kell, nem akarok teli kofferral elmenni, ha lehetne pénzen időt venni, egész vagyonomat rááldoznám, fizikumom hanyatlását képes vagyok csöndes derűvel szemlélni, azt viszont nem, ha elszivárog az időm, a lehetségesnél gyorsabban. Mostanában egy komoly ingatlan árát költöttem az egészségemre, illetve a betegségemre, a legjobb amerikai orvosokra, kórházakra, kuruzslókra, kúrákra, sajnos az orvosok nem hajlandók nyilatkozni, mennyi időre számíthatok, talán fogalmuk sincs, talán nem elég bátrak az őszinteséghez, talán nem is lehet megjósolni. Hogyan készítsek tervet, ha bizonytalan, meddig? Minden szert meghozattam, minden módszert kipróbáltam, hagyatkoztam boszorkányra, mágusra, jósnőre, asztrológusra, javasasszonyra, merültem hipnózisba, transzba, kénes forrásba, vettem részt regressziós időutazáson és tűzátfutáson, reménykedtem füstölésben és kézrátételben, indián gyógyteákban és mágikus fűszerszámokban… most cikkeznek a Credotinról, magyar találmány, hátha… hallottál róla?

MT rázta a fejét. GGM, mintha nem hinne neki, csodálom, hosszú cikk jött róla a Time-ban, mindenki erről beszél, akkora hírverést kapott, mint régebben a Rubik-dado… vagy arról se hallottál? De igen. Nekem is van Rubikom, az íróasztalomon tartom, néha szórakoztatom vele magamat írás-szünetekben, még sose sikerült addig forgatnom, hogy minden oldala egyszínű legyen, te meg tudod csinálni? Nem, legföljebb zsilettpengével.

Úgy hívják a fölfedezőt, Zóváhi, orvosprofesszor az USÁ-ban, különös anyagból készíti a Credotint, csirkeszarból, tátod a szádat, én is tátom. Az a sztori, hogy megoperálta az egyik betegét, amint fölbontotta a hasát, látta, csupa áttét, hozzá se nyúlt, visszavarrta, kíméletesen közölte a hozzátartozókkal, hogy néhány hete lehet a bácsinak. Ez az öregúr azonban minden tudományos valószínűségre rácáfolva él, pedig évek múltak el. Amikor professzor Zóváhi megtudta ezt, kilátogatott a bácsi csirkefarmjára, addig-addig vizsgálódott, míg rájött, hogy a csirkeszar tartalmaz egy bizonyos vírust, ami öli a daganatos sejteket, szemben a kemoterápiával, mely az egészségeseket is pusztítja, tudnék mesélni… segítesz?

Persze, csak valamivel több fogódzó kéne, kár, hogy nem a gigatévében mondtad, azok mindent kiderítenek percek alatt. Épp ezt nem akartam, semmi szükség rá, hogy nagydobra verjék a… érted.

Értette. Szóval, Credotin, dünnyögte, hogy szokja a szót. Credo quia absurdum. Fontolgatta, merre kéne elindulni. Hogyan írják a Zóváhi-t? GGM névjegyet vett elő, az állt rajta: George Sovagi, Professor Emeritus at Georgetown School of Medicine. Tehát Sóvági György. A Georgetown egyetem szerintem Washington DC-ben van, nem volna egyszerűbb ott keresni? - MT. Hazatelepült a professzor. Értem - előhúzta a mobilt, hol is kezdjük. Talán a tudakozónál. Megfordította a névjegyet, valaki tintával ráírt egy 30-as telefonszámot. Hívta. Ezen a számon előfizető nem kapcsolható! - fuvolázta a női géphang.

A nyomolvasás részletei átugorhatóak. Egy Mákos Tibornak valamivel könnyebben tárulnak föl a titkos ajtók, mint egy… máktalannak. Estére ott ültek abban az irodává alakított bérelt lakásban, a tizenharmadik kerületben. A hallban három IKEA kanapé. A falon a gyógyultak fotói és köszönőlevelek. Forgách professzor - Sóvági professzor magyarországi helytartója - váratta őket. Aztán a vérszegénynek látszó titkárnő intett, menjenek a vizsgálóba.Testes férfi nézett rájuk a rendetlen íróasztal mögül, hasán a fehér köpeny gombjai megfeszültek, pajesza akár az árvalányhaj, borostája sötét keretbe foglalta sápadt ajkát. MT inkább hivatásos vadásznak nézte volna. Forgách professzor régi ismerősként köszöntötte, tenyerét sokáig nem engedte el: maga a feleségem kedvence! Akkor talán sínen vagyunk, gondolta MT. Leletek? - kérdezte Forgách professzor szigorún. GGM vaskos borítékot vett ki borjúbőr aktatáskájából. A testes férfi úgy csippentette tömpe ujjai közé a spanyol és angol nyelvű vizsgálati eredményeket, mintha kellemetlen bogarak volnának. MT ajánlotta, lefordítja, amit tud, a professzor legyintett, eddig értem, abszolúte jókor jöttek, még tudunk segíteni. Tudnak? Abszolúte, ebben a fázisban rém hatékonyak vagyunk. Márkez az örömhír hallatán bólintott, mint aki éppen erre számított.

MT szívesen kifizette volna a szer ellenértékét, GGM nem hagyta: mennyi az svájci frankban? Forgách professzor önnön méretéhez illő számológépet vett elő a fiókból, az eredmény neonkékkel íródott a tenyérnyi képernyőre. A pénzügyek rendezése után távozhattak, azzal az ígérettel, hogy egy hónap múlva jönni kell kontrollra. GGM készségesen bólintott. Tehát egy hónapot biztosan marad, vagy visszatér, nagyszerű.

MT észak felé terelte Ford Kísérő márkájú automobilját, mely valaha élénkvörös volt, jelenleg ütött-kopott. Tartották a csöndet. GGM elnevette magát, csönd persze csak a szépirodalomban van, az életben soha. Amikor a regényírók kijelentik, hogy csönd van, akkor - mint például most - utcazajból, szélsuhogásból, testi neszekből és a laprugók nyikorgásából keveredik össze az, amit mi, akik a közepén ülünk, észre sem veszünk. Létezik persze belső csönd, a lélek hallgatása, de az egészen más. Nem ez az egyetlen közkeletű lódítás, mellyel az írók gyakran élnek, habozás vagy kétkedés nélkül.

Nem volt csönd tehát, csupán hallgattak kicsit. A Sovagi-vírus járt MT eszében, mely öli a daganatos sejteket. Most ott lapult az ő Márkeze aktatáskájában. Olyasfajta spré formájában, a hozzávaló vajszín készülékkel, amilyennel az asztmások spriccentenek maguknak. Bizonyára lötybölődik a bádogban az értékes anyag. Csirkeszarból jártva. Amennyiben igazak a statisztikák, amelyeket Forgách professzor mutogatott, GGM meg van mentve. Istenem, ha minden ilyen egyszerű volna!

MEGMENEKÜLT A HALÁL KARMAIBÓL A VILÁG LEGHÍRESEBB ÍRÓJA - MÁKOS TIBOR MAGYAR SZAKÁCS SEGÍTSÉGÉVEL. Frászt, Sóvági és Forgách professzor segítségével.

A MAGYAR MESTERSZAKÁCS KÖTÖTTE ÖSSZE A SZÁLAKAT. Ez se rossz.

MÁKOS TIBOR FŐZTE KI A MEGOLDÁST. Képzavar.

Elég annyi: GABRIEL GARCÍA MÁRQUEZ ÉL ÉS VIRUL - INTERJÚ BARÁTJÁVAL, A MAGYAR SZAKÁCCSAL.

Regénycsönd. MT hűséges Ford Kísérője zúgásába szerény hörgések keveredtek a hengerfejek tájékáról, jobb nem törődni vele. Míg le nem rohad, guruljon. GGM feléje fordult az ülésen: te, miért emlegeted olyan nyomatékosan, hogy ütött-kopott Ford Escortod van, mely valaha élénkvörös volt, miközben bankárkék Volvót vezetsz? Hát… mert egy szakácsnak honnan telne bankárkék Volvóra, nem akartam, hogy ezen mélázzon az olvasó… - érezte, GGM nincs meggyőzve, próbált erősíteni: az autó márkája tulajdonképp nem fontos. Ahá, de ami nem fontos, azt minek leírni?

Odahaza, amikor GGM már a bőrfotelban üldögélt, lábán háncspapucsával, a mesterszakács kiment a konyhába, hogy könnyű, tápláló vacsorát üssön össze. Salade niçoise. Jelenlegi munkahelyén a kímélő eledelek között szerepel az étlapon, "Mesterszakácsunk gyöngéd álma" néven. A húspárti vendégek nyúleledelnek becézik.

Asztalhoz ültek. Csak ettek, ettek, nem beszéltek, ettek. MT kérdezte GGM-et, fáradt-e? Vonta a vállát. Inna-e vele bort? Soká habozott, majd rázta a fejét. Bármi más kívánsága? Nos, ha MT tudna szerezni egy függőágyat, azt nagyon megköszönné, karibi embernek anélkül nehéz, a spanyolban külön ige van a függőágyban ringatózásra: hamacarse. Talán lehet kapni sportboltban, de az valószínűleg műanyag zsinórból van. Sebaj, csak föl lehessen akasztani! Majd befúrok csavarokat, tiplivel.

Gabriel García Márquez nagyapja, az a bizonyos, Nicolás Ricardo Márquez Mejía ezredes, az ezernapos háború veteránja, különleges ügyességgel tudott hintázni a függőágyon, már-már artistaszámnak tűnt. Sokszor odaemelte a gyerek GGM-et maga mellé, az ezredes nagyapa testi közelsége mindig megnyugtatta őt.

Sántított, ugye? - MT biztosra várta az igenlő választ. Dehogyis! - GGM úgy nézett rá, mint aki nem érti, honnét veszi. Pedig sántának írta meg a híres regényben. Közelébb hajolt, s ahogyan titkokat árulnak el: az ezredes az életben bandzsított, csak a regényben sántikált, azt akartam, hogy legyen valami fogyatékossága. Kancsal volt, de nem kicsit. Ha az ebédlőasztalnál szüksége volt valamire, és intett a szemével, a család nőtagjai egymás után emelték a sótartót, a kancsót, a kenyereskosarat, amíg el nem találták. Idősödvén egyre kövéredett, minden ruhából kitüremkedőn, de vérmes természete jottányit sem lanyhult.

MT szívesen megkérdezte volna, ennek fényében GGM milyen alapon bírálta, amiért a Volvót Ford Kísérővé fokozta le. Neki szabad, másnak nem?

Márkez egészen pontosan leírta az aracatacai házat, ahol a nagyszülei nevelték. MT látta maga előtt. Ám e képet azonnal kiszorította egy másik, Balatonszabadi, a nyaraló kertjében apa, hófehér válltrikóban. Legalább öt méter magas, bordóra mázolt csővázon hinták lógtak, s mászókötél, apa könnyedén fölkapaszkodott rá csak kézzel, kilencven fokba emelve a lábát. MT-nek ez soha nem sikerült. Apa akkor még egészséges volt. A terméskövekkel díszített, ferde falú nyaralót MT nagyapja és nagybátyja építette, kilencszázötvenhétben. Körülbelül akkor tehát, amikor Márkez Magyarországra jött. MT apja soha nem érezte magát otthon abban a nyaralóban. Abban sem. Ő csak az Apáca utcai szülői otthonukban volt boldog, Pécsett, ahol édes hatosban éltek, papa, mama, két báty, meg a Lola kutya. Lola kutya volt az első, akit siratnia kellett.

MT apja több időt töltött a második világháborúban, mint ameddig az tartott. Mert már Erdély és Felvidék megszállásakor be-behívogatták karpaszományosként. Maradt róla egy fotó, amelyen teljes harci díszben áll, fehérre meszelt fal előtt, az alsó téglasorok ledobták magukról a vakolatot, s itt-ott penészedtek. Kezében szuronyos puska, tusával a talajra eresztve. Darócnak tűnő nadrágja a bakancsára buggyosodik. Széles derékszíján vadásztőr. Törzsét ikszben keresztezi a gyűrűbe hajtott takaró és a borjú. Fején rohamsisak. Csuklóján a tégla formázatú, világos szíjú karóra, amit az édesanyjától kapott érettségi ajándékul. Valahol az Ob partján capcarázta el tőle egy keretlegény. A karpaszományos időszak után előbb rendes katonaként masírozott a frontra, majd munkaszolgálatos ágyútöltelékként. Végül orosz hadifogolyként folytatódott élete elvesztegetése. Mire hazagyalogolt Tambovból, több hónap alatt, a családból hírmondó sem maradt.

Amint ezt mesélte, MT szemét elfutotta a könny. Félrefordult, hogy Márkeze ne vegye észre. Pedig sejthette volna, prózaíró mindent kibök: máig sem hegedt be a seb? MT zokogott. GGM nem próbálta vigasztalni, bólogatott, most halt meg az öcsém, az apám, és sokan mások körülöttem, s immár én se vagyok csúcsformában. MT-t még görcsösebben rázta a sírás.

A függőágy Balatonszabadiban! A mama a keletnémet demokráciából hozta ezerkilencszázhatvanban, azt hitte, kifeszíthetik a Délibáb utcai teraszon, de nem volt mihez rögzíteni. Végül levitték Szabadiba. MT apja a kert végében álló két fenyő törzsére hurkolta a köteleket. A felnőttek közül egyedül ő merte használni, mert ha az ember belefeküdt, a négyméteres fák legalább harmincfokos szögben görbültek egymás felé. A gyerekek boldogan hintáztak volna rajta, nekik azonban nem engedték, hátha kitörnek a fenyők, vagy elszakadnak a műanyag zsinórok. Nem bíztak az NDK iparban. Hová tűnhetett az a függőágy, amikor a házat eladták? Ki tudja. Családi marakodás támadt az osztozkodáskor, sokéves pörösködés következett, anya és a bátyja hátralévő életükben szóba sem álltak.

Azért hívtál, hogy végre kisírjad magadat a vállamon? - GGM. Én hívtalak? - meglepődött. Miért, szerinted

Lehet, hogy én hívtalak, suttogta. Lehet, azért, hogy kisírjam magam a válladon. Lehet, csak akartam látni fehérek közt egy európait. Illetve…

GGM sóhajtott, nagyon hálás vagyok, amiért segítesz, mégis föl kell tennem a kérdést, miért teszel úgy, mintha megkeseredett, elvált pasi volnál, miközben ötvenhárom évesen boldog családi életet élsz, újdonsült apaként? Én… tudod, hogy van, ha az ember mesél, óhatatlanul változtat a valóságon ezt-azt, mondandója kedvéért átrendezi a részleteket, máshová rakja a hangsúlyokat, azt hittem, jobban kijön, milyen fontos vagy te nekem, ha magányosnak tüntetem föl önmagamat, azaz Mákos Tibor mesterszakácsot… érted. Aznap már nem szólaltak meg. Kivéve egyetlen mondatot. Azonos pillanatban, GGM spanyolul, MT (és e sorok írója) magyarul: tegyük el magunkat holnapra.