Szitakötő (Új Könyvpiac, 2012. október)

Megosztás

Eddigi művei közül talán a Szitakötő foglalja magába a legkülönfélébb narrációs technikákat. A gyerek, a férfi és női hangokon túl gazdag nyelvi eszköztárat és különféle elbeszélői műfajokat, így például a napló, a levél, a besúgói jelentés, az e-mail, SMS lehetőségeit is felhasználja. Tekinthető ez a regény egyfajta szintézisnek, koronaműnek?

A „koronamű” részben a koronagyémántot, részben pedig a koronagyarmatot juttatja eszembe. De érzem azért, hogy erős bóknak szánta. Tudja mit? Bármilyen szerénytelenül hangzik, valamirevaló regényíró szerintem mindig úgy fog bele egy új munkába, hogy most adtán dobok egy nagyon nagyot. Az általánosítást inkább visszavonom, biztosan akad valamirevaló író, akit más szempontok vezetnek, például az, hogy most aztán keresek tengersok pénzt. Én ezt sem ítélem el. A magam praxisában azonban mindig egy „főmű” akarna készülni. Aztán lösz, ami lösz. Abban igaza lehet, hogy a Szitakötő egyfajta összegzés, számvetés, a saját nemzedékem életéről és pályaútjairól (nem az írókról van szó). Eljutottunk hatvanon túlra, innen azért már kevés a fölfelé vezető ösvény. Szerény célok vezetnek. Én például nagyon szeretném csöndesen túlélni a nemzedékemet. Kemény dió.

Ami az elbeszélés formai elemeit illeti, minden könyvemben a témához választom ezeket. Itt arra törekedtem, hogy a különféle nézőpontok segítségével járhassam körbe a figuráimat, kívülről és belülről is láttathassam – ábrázoljam – őket. Ezért választottam azt a megoldást, hogy az első fejezetben „mi” beszélünk, a másodikban „ti”, aztán „ők”, majd, „én”, s így tovább. Ennek rengeteg az előnye, de nem szeretném kifejteni, az olvasó szerencsés esetben érteni fogja, de remélem, kevésbé szerencsés esetben is érzi. Én arra törekszem, hogy így legyen. A dokumentumok, levelek, naplórészletek, sms-ek pedig majdnem mindig kettős szerepet játszanak. jellemet ábrázolnak, és kort festenek. A regényidő itt 1957-ben indul, s a jövőben ér csak véget, tehát el kell helyezni a fejezeteket a múló évek folyamában. Szerettem ezekhez a részekhez kutatni, így átélhettem mindazt, amit már átéltem a maga idején. Ez akkor is jó mulatság, ha a régebbi évtizedekben sokat kellett nyelnünk és szívnunk. Mert a szocializmusnak nevezett alattomosan és otrombán elnyomó rendszer sajnálatosan egybeesett az ifjúkorunkkal. Én nem sírom vissza, de tagadhatatlan, hogy húsz-harmincévesen az ember virágkorát éri, ha diktatúra van, ha nem.

Miért választott vidéki figurákat? Ha jól tudom, ön sült pesti.


Valóban, ámbár Pécsett fogantam. Jól mondja, pesti vagyok, nem budapesti. A hatodik kerületben nőttem föl, huszonévesen kerültem a tizenharmadik kerületbe, melyhez szoros szálak fűznek, s ötven fölött a Óbuda külsőre, a Duna partjára. Itt folyton úgy érzem magam, mintha nyaralnék, ami talán nem egészséges, ha az ember dolgozni akar. Mindenesetre a Szitakötő valamennyi főhőse vidéki. Nem falusiak, de vidéki városokban születtek, a többség Békés menyében, és van egy szögedi. Ennek az az oka, hogy más regényeim zömében mindig pestiek. Vannak azért kivételek, a Sánta kutya főhősnője egy sváb faluban gyerekeskedik, de árva, így a származása bizonytalan. Az Apák könyve tizenkét alakjának csak a fele fővárosi. Mindegy, ezúttal el akartam szakadni a bűnös város miliőjétől, mert valamiféle országos átlagot akartam ábrázolni. Csak a legfontosabb kültag budapesti. Azért nyolc millióan nem a fővárosban élnek a tízből. Heves megyét azért választottam, mert Pécsen és a környákén kívül ezt a tájékot ismerem legjobban. Azért ennek is utána kellett olvasnom és néznem, de mint említettem, ezt szeretem csinálni. Gyűjtöm és gyakran olvasom a helytörténeti munkákat, még a tőlem távol álló településekről is. Sokszor kapok ajándékba ilyeneket vidéki föllépéseimen, s nem is tudják, akik adják, hogy mekkora örömöt szereznek vele.

"Aki 2012-ről akar írni, annak előbb meg kell érnie azt" - nyilatkozta tavaly egy interjúban az akkor még készülőben lévő Szitakötő kapcsán. Remélem, nem vétünk nagyot az olvasó ellen, ha eláruljuk, hogy a regény 2026-ban fejeződik be. Lehetséges tehát, hogy az írónak mégsem kell megérnie az adott kort, amelyről ír?

Amikor ezt a nemzedéki regényt kieszeltem, terveztem, hogy nemcsak azt veszem számba, hogy miféle módokon kezdik életüket, hanem azt is, miképpen végzik. Hála istennek, a generációmban 2012-ig ritkaságszámba megy a haláleset. De azért eltemettük már például a drága Békés Palit, és igazán hamar tűnt el Hajnóczy Péter. Én azonban, vérbeli realista révén, törődöm a százalékokkal is. Így nem maradt más választásom, mint elsietni abba a nem túl közeli de nem túl távoli időbe, ahol már sajnos sokan elhullanak közülünk. A Szitakötő tizennegyedik fejezete 2012 elején játszódik. A tizenötödik – vagyis az utolsó – 2026-ban. Akkor leszek én hetvenhat éves. Leszek? Let it be. Prózaírónak hosszú életre van szüksége. Hetvenhat még szerény tervnek látszik. Még annyi regénytervem volna! Nem beszélve arról, hogy közel kilencéves ikerfiaimat is illene fölnevelnem. Hát… nem iszom, nem dohányzom, igyekszem sportolni… Persze, nem mindig ezen múlik, inkább a vakszerencsén. Sors bona, nihil aluid.

A könyvben többször előkerülnek bizonyos ezoterikus témák, így például a számmisztika is, ezért talán nem indokolatlan feltennem a kérdést, hogy van-e valamilyen filozófiai, pszichológiai, misztikus vagy egyéb motiváció amögött hogy, ha a kültagokat nem számítjuk, nyolc barát életét örökítette meg?


Nézze, az őszinte válasz az lehetne, hogy hét kevés lett volna, kilenc pedig sok. Voltaképpen a nemzedék alaptípusait akartam számba venni, és nyolc jött ki. Könyveimben persze minden részletnek igyekszem valamiféle el nem árult jelentést adni, így többnyire a fejezetek száma is így alakul ki. A nyolc nem mesei szám, és a legfontosabb misztikus jelentésű számok közé sem tartozik, amilyen például a hét (Lásd a Márkez meg én fejezeteinek számát) vagy tizenkettő. (Lásd: Apák könyve.) A Sánta kutya viszont nyolc fejezetből áll. Zenei okból. A szimfóniák négy tételét próbáltam imitálni, ami a hangulatot illeti, de négy részbe nem fért bele a történet, így lett nyolc. Lehet, hogy valamiért a nyolc közel áll hozzám. Számomra is meglepetés volt, hogy a Szitakötő tizenöt fejezetbe tömörült, bár inkább 14 + 1-be, (14 a múltról és a jelenről szól, az utolsó a jövőről), és a 14 ugye kétszer 7, az pedig az egyik alapszáma a meséknek és az ezoterikus gondolkodásnak. Voltaképp a fő kültaggal együtt kilencen vannak, az már nem olyan rossz, háromszor három. Van sok elvont gondolati támasztéka a történetnek, de ezek nem a számokkal kapcsolatosak. Nehéz volna beszélnem róluk ezen interjú terjedelmét tiszteletben tartva. Vannak dolgok, amelyek egyszerűen taglalhatatlanok a sajtóműfajokban.

Érdemes volna idézni azt a 12 pontot, amelyet a nyolc barát megismerkedésük hajnalán állított össze, és azt az Ellen 12 pontot, amelyet a még életben maradottak állítottak össze a halál árnyékában. Ehelyett most csak a 3. pontot idézem az eredetiből: "a 8 össze tart minden kor, megosztya élelemét és titkait", és a második verzióból: "A 3 (max 4) se tart össze. És ugyan mit osztanánk el?" Ha a barátság, az egy élet alatt összegyűjtött szellemi és anyagi értékek is eltűnnek, akkor mi marad, ha maradhat egyáltalán valami?

Nem akarom elkeseríteni: peches esetben semmi nem marad. Ám ha mázlink van, életünk folytatódik mindazoknak az emlékezetében, akik valamelyest vagy jól ismertek bennünket, és így vagy úgy, de szerettek. Már Jung beszél a közös tudattartalomról, mely olyan embereket is összeköt, akik praktikusan és valóságosan nem is ismerik egymást. Én kiváltkép bízom ebben a közös tudattartalomban, meg abban, hogy a könyvek, amelyeket sokan elolvasnak, e közös szellemiség részévé válhatnak. Ami azonban szintén szerencse dolga. Állítólag az emberek mind kevesebbet olvasnak, Annyira remélem, hogy ez csak részben, illetve átmenetileg igaz. Én annyira szeretek olvasni, hogy arról prózában nem is tudok beszélni, és ahogyan múlnak az évek, egyre nagyobb élvezetemet lelem a könyvekben. Ezt kívánom mindenkinek, szívből, lélekből.

Az '50-es években született generáció életével szorosan összefonódva az ország helyzetének alakulását is végigkövethetjük a regényben. Következtetései néha csüggesztőek. "Az a baja ennek az országnak, hogy mindenki irigykedik. Ha a szomszéd vesz egy marha nagy autót, ahelyett hogy gratulálnánk neki, kezdjük sandán számolgatni, miből telt erre az új kocsira?!" – folytathatnák az idézetek sorát. Annak ellenére, hogy a regényből teljes egészében hiányzik a didaktikus kicsengés, mit tudna üzenni a most felnövő generációnak, min és hogyan változtassanak, hogy ne kerüljenek hasonló sorsra?

Én inkább azt üzenném nekik, hogy kerüljenek hasonló sorra. Az én nemzedékem még annyi mindenben lelte örömét, még tele volt lelkesedéssel, vágyakkal, ábrándokkal, hitekkel és tévhitekkel. Mi még azt hittük, ha elvégezzük a dolgunkat ebben a világban, akkor alapjában véve egyenesbe kerülhetünk. Ha tanulunk, dolgozunk, becsületben élünk, előbb-utóbb elnyerjük jutalmunkat, s beköszönt az igazság évada. Mi – a szocializmus dacára – azt képzeltük, hogy legalább ötvenszázalékos arányban mi magunk fogjuk életünk gyeplőjét. A bajok, elszúrások, nehézségek szükséges velejárói a mikro- és makrovilágunknak. Talán nem ártana, sőt jót tenne a feltörekvő generációknak mindez, főleg a rendszerváltozás előtti évtizedeket nem ismerőknek. Ha érdekli őket, folyamodjanak könyvekhez. Itt van mindjárt egy Szitakötő című vastag regény, merem ajánlani, tiszta lelkiismerettel.

Ughy Szabina

Hozzászólások  

#1 szépéva 2016-02-06 13:38
Üdvözletem küldöm. Örömmel olvasom e beszélgetést
mert most még inkább érzem igazolva a véleményem :
a SZITAKÖTŐ az egyik legjobb - kedves Vámos Miklós !
És hogy saját kifejezésével éljek - nem bántom meg vele ::::) HÁT LÖTT !!!!

SZERETETTEL ÖLELEM szépéva