Várok, amíg fölforrok (Élet és Irodalom, 50. évfolyam, 18. szám)

Megosztás

A keresztbe olvasásra újabb ínycsiklandó alkalom: Móricz Életem regénye után kerítsünk sort üstöllést a lánya, Virág fő művére. Apám regénye. Mintegy négyszer akkora terjedelemben taglalja M. Zs. mindennapjait születésétől haláláig, mint a papa maga. A vastagság magyarázata nem a bőbeszédű stíl. Móricz Virág az apja hatvanhárom esztendejéről írt, Zsigmond az első tízről. Az Apám regénye 1953-ban jelent meg először a Szépirodalminál. Aki Móricz Virág munkáját elolvassa, aha-élmények sorozatán megy keresztül. Különösen, ha igazságosnak és pontosnak tekinti azt a képet, amelyet Móricz Zsigmondról kap. Ha nem, akkor is. Egészen bizonyos, hogy a gimnáziumi tankönyvekből és a közkinccsé vált sztereotípiákból összeálló személy még csak nem is hasonlít arra, akit a saját memoárjából s a lánya által kerekített életrajzból megismerhetünk. Ezzel a Móricz Zsigmonddal nagyon szeretnék találkozni a redakcióban. Vagy a Nyugat irodalmi délutánjain a Britannia szálló különtermében. Vagy a leányfalui házban, mely máig is áll, a hosszú deszkakerítés mögött. Boldogult úrfikoromban Karinthy Ferenc bevitt oda, jóban volt Virággal. Néhány hete zárva találtam. A tárgyi emlékek állítólag a helyrajzi múzeumba kerültek.

Az Apám regénye érzésem szerint korántsem annyira remekbe szabott cím, mint a mintául vett Életem regénye. Virág olyannyira bízott benne, hogy azután a mamáját megörökítő munkáját Anyám regényeként adta közre. Ha szó szerint venné a szendébb olvasó, az apa, illetve az anya által írott regényt kereshetne a könyvfedelek között. Gondolom, Móricz Virág a címmel arra célzott, hogy M. Zs. életének M. Zs. az igazi szerzője, nem pedig a lánya, aki e szöveget az apja dolgozószobájában és írógépén készítette el. Csöppet sem irigylem. Lélek- és szívpróbáló vállalkozás lehet megírnunk a tulajdon apánkat. Szküllák és Kharübdiszek leselkednek ránk. A ló egyik oldala a szeretett rokon szédelgő földicsérése, melynek érdekében kihagyunk, átfestünk. A másik pedig a visszanéző pedáns bölcsessége és szigorúsága, ami könnyen előhívhatja az olvasóban a népi tapasztalást: könnyű utólag okosnak lenni. E helyt kénytelen vagyok leszögezni, hogy utólag sem könnyű okosnak lenni, ám ez nem tartozik szorosan a tárgyhoz.

Kínosan feszengenék, ha arról értesülnék, a lányom (fiam, nőm, testvérem stb.) arra készül, hogy velem kapcsolatos emlékeit az utókor orrára kösse. Imádkoznék, hogy legyen igazságos. De miért volna igazságos egy rokon? Vegyük figyelembe, hogy a drága papa ekként summázta önnön ars poeticáját: "...csak azt lehet leírni, ami fáj. Ami megsebzi az embert. S ami bosszú." E sorok egy levélből származnak, melyet a Berlinben tanuló Virágnak írt. Ugyanitt olvasható az alábbi markáns kijelentés: "Az adósság rontja el legjobban a tisztességes embernek az életét." Amennyiben föltesszük, hogy Móricz Zsigmond tisztességes ember volt, a lánya könyvéből meghökkenve állapíthatjuk meg, hogy a prózaírásnak és az adósságcsinálásnak egyként utolérhetetlen mestere volt. Azt hihetnők, e derék parasztfiú, amint a bűnös városba költözék, zavarodottan tekingetett jobbra-balra a XX. század első harmadának zűrzavarában. Ám Móricz az apja fiának bizonyult, hozzá hasonlatosan igyekezett pénzt teremteni.

Kezdetben irodistaként. Úti elszámolások ellenőrzését bízták rá, vállalta, a havi fix bűvöletében. Virág közzétesz egy megírt, de az Életem regényéből utóbb kihagyott részletet. Zsigmond főnöke, Schatz Róbert, igen rátermetten vezényli beosztottjait. Ha valamelyiket a színe elé rendeli, a csöngetések számából tudható, kit hív tetemre. Móricz négy csöngetés hallatán volt köteles betalpalni, de már az elsőnél ugrásra készen várt - majdnem mindig őt hívatta Schatz úr (a névnek jelentősége van). "Mi ez kérem? Az urak nem tudnak számolni? ...Ach, csak magyar embert ne vennének fel hivatalnoknak." Igen. A magyar ember itt a zsidó ellentéte, ugyebár. Asszem, értem, miért hagyta ki Móricz ezt a beszámolót az önéletregényéből. Találgatom, hogy Virág ennek tudatában közli-e.

Később a nagy író nem riadt viszsza a tőzsdézéstől, a kisebb ingatlanspekulációtól és a mezőgazdasági beruházásoktól sem. Csakhogy nagy pipájú, kevés dohányú ember vágyai ritkán válnak valóra. A soroltam vállalatok jóval hamarabb gyógyuló érvágások Móricz bugyellárisán, mint azok, amelyekkel irodalmi lapok kiadójaként igyekszik finanszírozni a finanszírozhatatlant. A legnagyobb falat a Nyugat volt, talán kevesen tudják, hogy Móricz nem csupán társszerkesztette Babits oldalán, hanem meg is vásárolta a lapot. Vérmes reményekkel próbálta a főkönyvi veszteségeket megszüntetni, sőt nyereséggé változtatni. Ilyesfajta szélmalomharcokra soha nem sajnálta az időt. A Kelet Népét Szabó Páltól vette át 1939-ben, hasonló adóssághalmazként. E lap jelmondata: "Hazugságot ne taníts! Igazságot el ne hallgass!" Móricz az IGE - Írók Gazdasági Egylete - föllendítésével szintúgy megpróbálkozott, amikor Pakots József, az addigi vezető 1937-ben elhalálozott. Az ő neve József Attila alkalmi négysorosából lehet ismerős. "Kezdetben volt Pakots, / aztán lőn az Ige. / Köztünk ő a kapocs, / azért jöttünk ide." (Szigligetre.)

E vállalkozásokban az a közös, hogy Móricz valamennyiből vert hadként kényszeredett kihátrálni. Noha kamaszos nagyravágyással vetette magát a harcba. Unos-untalan fölolvasásokat szervezett Budapesten és vidéken, a jelek szerint imádott szerepelni. Olykor a Nemzetközi Vásár egyik csarnokában rendezett irodalmi programokat. A bukások sorozatából nem tanult, e tárgykörben gyorsan felejtett. Le kellett volna írnia őket. A maga munkájához állandóan jegyzetelt, mint Virágtól tudható, eleinte füzetbe vagy blokkba, később géppapírból hajtogatott tömbbe, melyet olykor tűvel-cérnával varrt össze. Amikor már a többé-kevésbé végleges szöveg legyártásába fogott, odaült a géphez. Az ihletről így nyilatkozott: "Leülök az írógépem elé, és várok, amíg fölforrok." Ütötte-vágta a billentyűket kíméletlenül, több ajtón át hallatszott, ha belelendült.

Az Apám regénye legzavarbaejtőbb részei a Móricz által készített havi elszámolások a kiadásairól. Úgy látszik, mégis ragadt rá valami Schatz úr tudományából. Ha nem aggódnék olvasóim haragjától vagy Móriczétól, a "kicsinyes" jelzőt sem tartanám túlzónak. Virág megörökít egy idevágó históriát. Történt, hogy Janka (az első Móriczné) a villamoson szívességből megváltotta Makai Margit jegyét. Később a színésznő vissza akarta adni a tíz fillért. Móricz és Janka összenézett: Na, megvan a tíz fillér! - mondották. Hiányzott a számvetésből.

Ha azt a képzetet keltettem volna, hogy szerzőnk anyagias, sietek leszögezni, másról van szó. Móricz Zsigmond, a korszak egyik legsikeresebb írója, szűnni nem akaró anyagi gondok között írt, gyakran kifejezetten pénzért. Olykor a szorongató határidő miatt egy éjszaka negyven oldalt is lekopogott. Azt hitte, színpadi művekkel kereshet sokat, ám szándéka ellenére ezek zöme túl igazi lett, így nem kerültek műsorra, illetve gyorsan megbuktak. Egy korabeli kritikus kijelentette, a hideg leli, amikor hallja, hogy Móricz új darabba kezd.

Regényei és elbeszélései jól fogytak, bár élete alkonyán egyre kevésbé. Csupán a kiadójukkal elégedetlen kortársaim számára másolom ide, hogy a Légrády testvéreknél (a Nyugat kiadójától ment oda) negyvenévesen az első háromezer eladott példány után tíz százalékot, az ezt meghaladóért nyolcat húzott. E céggel is elégedetlen volt, nem tartották be a szerződést, nem nyomattak után az elfogyott könyvekből. Móricz élete során többször vásárolta vissza a jogait és a fölhalmozódott, eladatlan készleteket. Rokoni szál segítségével igyekezett ezeket Amerikába küldeni és eladni, ez éppolyan balul ütött ki, mint a többi nagyszerű üzleti húzása.

A külföldi megjelenésekben nagyon bízott, épp ezért saját költségén fordíttatta le a darabjait több nyelvre. Leányfalui kertjében dolgozott egy öreg napszámos. Látta, hogy hárman írnak a teraszon. Kérdezte az író urat, mit csinálnak. Móricz azt felelte, az egyik úr németre fordítja, amit ő írt, a másik pedig angolra. És a nagyságos úr? Én írom magyarul, amit aztán lefordítanak. Mire az öreg: Hát csak okos ember, nagyságos uram, hogy a legkönnyebbet választotta!

Pénzügyi problémáit a nagy rokonság és a kétszeri válás fokozta. Második feleségétől, Simonyi Mária színésznőtől az alábbi levéllel búcsúzott. "Kedves Mária, Isten vele. Mély bánattal és megrendülten megyek Leányfaluba. Onnan írok. Most csak csókolom és szívem háláját küldöm ezért a kilenc évért, amit soha meghálálni nem lehet. Életem legszebb korszaka, mely örökre összeköt bennünket. Szörnyűség volna elrontani. Imádom magát, drága Szívem és csókolom a sírig. Zsiga." A válasz is megrendítő. "Zsiga, mi szépen becsületesen elválunk. Azt szeretném, ha ez minél csendesebben történne. Ez csak a kettőnk dolga. Szeretném, ha minél előbb közölné velem életlehetőségeimet - hogy elindulhassak. Magyarázzak? részletezzek? Zsiga, ugye minek. - Maga pontosan tud mindent. - Nincs tovább - ennyi az egész. Igen sok boldogságot kívánok Magának. Mária." Válófélben lévőknek ajánlott olvasmány.

2006. május 5.