Néhány legszebb vers (Élet és Irodalom, 50. évfolyam, 26. szám)

Megosztás

Gimnazista koromban föltett szándékom volt regényt írni a költőről. Pontosabban: "A" költőről. Életéről és haláláról. Képzeletemet fölgyújtotta, hogy éppen úgy a vonat elé vetette magát, mint Anna Karenyina, akiről (magyar változatáról, a jelenbe ágyazva) szintén regényt óhajtott készíteni a középiskolás, aki voltam. Tudom, rossz fényt vetek arra a kamaszra, mentségéül csak annyit, hogy róla legalább nem gondoltam regényt szerezni, pedig Dosztojevszij A kamaszát akkortájt tömtem magamba. A legerősebb vágy a költő megörökítése volt, a fejezeteket verscímekből állítottam össze. Tovább nem jutottam. Azóta kitartóan gyűjtögetem a róla szóló könyveket, tanulmányokat, verseket, novellákat, drámákat.

Ó, én úgy örülök, hogy véget ért az emlékéve, mert puffadásig megtelt a tároló, amelybe a születése századik évfordulója környékén beszerezhető anyagot zsúfoltam. Ezek közül többet olvastam már korábban, néhányat akként toltam félre, ahogyan bizonyos emberek a legjobb falatot a tányéron. Elsősorban a Holmi folyóirat különszámát, a Napút mellékletét, és Udvardi József kötetét: József Attila lelki összeomlása (Lyukasóra könyvek). Udvardi nevével először a Kritika megemlékezés-csorkában - ugyancsak félretéve behatóbb tanulmányozásra - találkoztam. Franciaországban élő pszichológus. Ő publikálta többek között a Kozmutza Flóra által József Attilával fölvett, de be nem fejezett Rorschach-tesztek eredményét.

A költő és a nők talán az alapvető téma, melyről kamaszként úgy véltem, regény után kiált. De nem én kiáltottam. A föld dübörgött. Tartok tőle, sosem írok már ilyesmit. Regényhős ritkán jő a híresek közül. Úgy is mondhatnám: a társadalmi piramis csúcsáról vagy legaljáról. Inkább úgy középtájról. Ahonnét ráláthat az események lényegére, fölfelé s lefelé tekintve. A Háború és békében nem Napóleon vagy Kutuzov, nem is az orosz sereg katonái a főhősök. Veszélyes vállalás a történelem vagy az irodalom fényes neveit munkába venni. József Attiláról egyébként is hosszú polcnyi már a termés.

Életének nőnemű főszereplőiről legtöbbet a verseiből tudhatunk. Első a sorban kétségkívül az anyja. Szegény mama, akire már egy hete csak. Túl fiatalon megették a fenék. Ha a mama létezése tovább tart költőnk életében, bizonnyal minden másként alakul. Következnek azután a lánytestvérek. Végül, de elsősorban, ó, a nők, a nők. József Attila 1921 tájt még a serdületlenek természetes józan eszével világosan látta, miként lelhető az igaz út a labirintusban. A női szív című szöszszenetének első strófája: "A női szív tömeglakás - / Tömeglakás, mi lenne más. / Elfér benne a sok bolond, / Aki nőért könnyet is ont." Vajon miért veszti a felnőtt a tudást, mellyel a gyermek és a kamasz még rendelkezik?

A költő földi pályafutását legalább négy nő szakaszolta. Mindegyik lángolásban akadtak olyan pillanatok, midőn a saját életét kevesebbre taksálta, mint az adott egyetlen szerelmet. Pedig még 1933-ban sincs kétsége saját vonzalmainak természetéről: "Költő szerelme szalmaláng, / azért oly sebes és falánk." Ám senki ne várja a poétától, hogy saját versét olvasgassa, vagy föltétlenül ahhoz tartsa magát. Költőnek nagyon kellenek az ájult rajongók. "Csak az olvassa versemet, / ki ismer engem és szeret." E szerepre a nők a legalkalmasabbak.

Érthető módon bennünket, a hálátlan utókort leginkább az a nő foglalkoztat, akinek gyönge vállára a leggörnyesztőbb súlyt pakolta a sors. Azzal vádolható, hogy József Attila miatta vetette magát a vonat alá. Gyűjteményemben olyan munka is akad, mely azt bizonygatja, J. A. mégsem öngyilkosság, inkább baleset áldozata. Engem nem győzött meg. Korai halálát többek nyakába varrták már azóta. Kortársai és barátai főként az akkori társadalmi rendet hibáztatták, s rögtön utána egymást, illetve saját magukat. Ha odamentem (-tek) volna... ha fölhoztuk (-ták) volna... ha jobban a hóna alá nyúlunk (-tak) volna. És így tovább. A mi országunkban mindig nagy divat volt a bűnbakkeresés. Mások szerint költőnket csupán egyetlen személy tarthatta volna életben, akit József Attilának hívtak. A szemtanúk visszaemlékezéseit és a lélektanászok elemzéseit böngészve én egészen biztosra veszem, hogy mániás depresszióban szenvedett ő, ahogyan az én szegény anyám. Ezt látszanak megerősíteni azok, akik kedélye gyors változásait a "fönt" és "lent" szavakkal ábrázolják.

A fővádlottak legkitűnőbbike Flóra, a többszörös verscím. Akit azonban Illyés Gyulánéként is számon tart az irodalomtörténet. Fiatalkoromban ismert íróktól hallottam a pletykát, mi minden történt Illyés és J. A. között, hogyan beszélték meg, kié leszen a nő. Kételkedtem. Találkoztam a házaspárral a hetvenes évek végén Párizsban. Flóra szigorú tekintettel játszotta a Gyula körüli miniszter szerepét. A nyolcvanas évek elején azonban - kevéssel Illyés halála előtt - megjelent egy őrülten fölkavaró könyvecske, Illyés Gyuláné: József Attila utolsó hónapjairól, a Szépirodalminál. A '87-es kiadás van birtokomban. A fülön titokzatos szépségű, nagy szemű, dús hajú lány fényképe, széles és domború homloka világít, ígéretesen vastag ajka dacosan összezárva. Nehéz azonosítanom azzal a (nem a kora miatt) száraz asszonnyal, akire én emlékszem. A fotón látható lányba képes volnék beleszeretni első látásra, ahogyan mind a két költő. Akiket Flóra a már említett Rorschach-teszt készítése miatt keresett föl, Szondi Lipót jobbkezeként. Mért kellett épp költőkön kísérletezni, nem világos.

Egy szerelem kilenc hónapja. Flóra hallgatni akart róla örökre, ám a férjét ért támadások miatt mégis napvilágra bocsátja emlékeit, korabeli naplója és a hozzá írott levelek alapján. Illyés ragaszkodott hozzá, hogy a felesége megírja, amit tud, de nem akarta elolvasni. Egész életét beárnyékolta a barátja halála, s az, hogy ő Flórával él. Posztumusz kiadott följegyzéseiben ezt írja: "Az egyetlen nő, akinek keresztnevét nem írhatom versbe. Korosztályom legnevesebb költője tette rá a kezét." Meg ezt: "Miért nem vehetek részt a József Attila-ünnepélyeken - születése 75. évfordulóján - sorakozva a TV elé is? Feszélyez - szégyenkezésig -, hogy én még élek." Máshonnan tudhatni, egy darab adta meg a végső lökést ahhoz, hogy Flóra megírja az emlékeit. A színmű az ő szerelmi háromszögük nyomán íródott, a hatvanas évek kezdetén adták elő.

Kozmutza Flóra József Attilával azonos korú. Kapcsolatuk J. A. haláláig tart. Flórának már annak előtte megtetszik a három évvel idősebb Illyés, csakhogy nős, így szóba sem jöhet. A két költő jóval korábbról ismeri egymást, barátságukat döccenők tarkítják. Flóra menekül József Attilától, szereti, tiszteli, többre nem képes. J. A. nem adja föl. Verseket ír hozzá és róla, a teljes nevét említve. A lány határozott kérésére törli később legalább a családi nevét. Kíváncsi vagyok, volt-e ríme Kozmutzára, s egyáltalán, miként csöngene költeményben.

József Attila mind nagyobb erőkkel vall szerelmet s kéri meg a kezét. Flóra egészen addig nemet mond, míg Attila olyan idegállapotba kerül, hogy a barátok erőnek erejével bevitetik a Siesta Sanatoriumba (a mai onkológiai klinika). Ismeretségi körükben terjed a pletyka, Flórába betegedett bele. Ekkor Illyés Gyula és a vergődő lány megállapodik, Flóra legyen Attila felesége. Indoklás: ő a nagyobb költő, s neki van rá égetőbb szüksége. Hát, nem tudom, mit szóljak ehhez az alkuhoz. "Minket, Gyuszi, szeretni kell / s engem jobban s láthatóbban" - írta J. A. nyolc évvel korábban.

Flóra is megbetegszik, szívizom-, tüdő- és mellhártyagyulladás. Kapcsolatuk emiatt szenved törést. J. A. mindent megtesz, hogy a helyzetet rontsa. Amikor Flóra már képes arra, hogy látogassa, a költő egy ízben hátulról nyakon ragadja, és kevés híján megfojtja. Csupán azért engedi el, mert bejön az ápolónő. Görög sorstragédia. Gyűlölök és szeretek.

A Siestából váratlanul teszik ki József Attilát, mondván, a kezelés befejeződött. Gondolom, a valódi ok az (is) lehetett, hogy a baráti támogatás summája elfogyhatott. Flóra nincs jelen, vidéken lábadozik. A költőt Szárszóra szállítják a barátok, a nővéreihez, ama megnyugtató orvosi diagnózissal: nem közveszélyes, legföljebb attól kell tartani, hogy felköti magát. Mint tudjuk, más megoldáshoz folyamodott.

Kozmutza Flóra saját állítása és a levelek bizonysága szerint sosem feküdt le Attilával, sejthetőleg nem is csókolóztak. Flóra még ártatlan, ahogyan akkortájt fejezték ki. Ez igen érdekes adat, tekintettel az értelmiségi körre - pszichiáterek, irodalmárok, kékharisnyák -, amelyben mozgott. Szerelmük idején harminckét éves, mint a költő, akinek meglepetés e költemény. Az egyenjogúság ezen a téren ma sem érvényes, az idő tájt még kevésbé. Bármily gyalázatosan hangzik, Flóra már-már vénlánynak számított.

Hosszú életet mért rá a Teremtő. Sikereset, nem csupán Illyés Gyula mindenható feleségeként. Karrierje a gyógypedagógiai főiskolához kötődik, lassan, de biztosan araszolt fölfelé a ranglétrán. Nyugdíjba mint az intézmény igazgatónője vonult, 1980-ban. Ezt követően még tizenöt évig időzött e sártekén, tizenkettőt özvegyen. Sokat fáradozott azon, hogy a férje szellemi öröksége jó kezekbe kerüljön. Fáradozása eredményes volt-e, nehéz megítélni. Annyi bizonyos, hogy a József Attiláról írt könyve a lélektan művelőinek forrásmű, egyéb olvasóknak szerelmes (tény)regény.

Illyés Gyuláné nevét több iskola és alapítvány őrzi. Őrizzük mi is. Valamilyen mértékben neki köszönhetjük a magyar irodalom néhány legszebb versét.

2006. június 30.