Hinti a magvakat (Élet és Irodalom, 50. évfolyam, 20. szám)

Megosztás

Televizált beszélgetést folytattam Morcsányi Gézával az Alexandra Könyvesházban. Minthogy ő a Magvető Kiadó igazgatója, nekiadtam Móricz Zsigmond jellegzetes - mint kiderült, Géza által még nem ismert - fotóját. Emlékül. A fényképen Zsigmond búzamező közepén időzik, vizsgálgatja a derekáig érő kalászokat, értő tekintettel és ujjbeggyel. Fölkészültségemmel elégedetten közöltem Morcsányival, hogy az általa vezetett kiadó, a Magvető épp Móricz híres, azonos című antológiájáról vevé a nevét. Az esten a hallgatóságban jelen volt Spiró György, rögvest utána jelezte, tévedés, a Magvető nem a Móricz-antológia, hanem bizonyos orosz (szovjet?) minta - könyves vállalat - nyomán lett Magvető. Spiró kollega mindent tud, s amit nem, azt nem is érdemes. Újfent bebizonyosodott, ha hallgattam volna, bölcs maradtam volna.

Mostan a könyvtárban kikerestem a szóban forgó antológiát. 1940-ben jelent meg, a Kelet Népe (Móricz lapjának) kiadásában. Gusztussal forgattam lapjait. Mily érdekes, hogy a nagy prózaíró megálmodta egy következő periódus nagy könyvkiadójának nevét, ráadásul úgy, hogy a szocializmusnak nevezett korszak orosz (szovjet?) mintájával is egybeessék. Hazatérvén, döbbenten fedeztem föl az üveges szekrényünk polcán egy kisalakú, sárga kötetet, azonos borítóval. Magvető, Móricz Zsigmond gyűjteménye. A grafikán izmos felsőtestű meztelen férfi kötényből hinti el a magvakat, csakúgy, akár az eredetin. Sokszor láttam én e kissé sematikus rajzot. Az ötvenes-hatvanas években szerették a kultúrpolitikusok. "A borítékon a Magvető rajzát írta Medgyessy Ferenc" - olvashatjuk a kolofonban, vélhetőleg Móricz tollából, aki egyébként a gyűjteményt királyi többesben vezeti be: "A magyar népnek és a teljes magyar ifjúságnak ajánljuk a magyar irodalomnak ezt a kis bibliáját." Ennek az sem mond ellene, hogy Móricz Virág emlékezéseiből tudható, az apja a "kivételesen" e nekibuzdulástól is katasztrofális anyagi helyzetének rendeződését várta - s valamelyest kapta. Főként ezért dobta piacra sietve "a magyar irodalom élő könyvét".

A zsebbe csúsztatható kötet, melyet tehát odahaza is lapozgathattam volna. Facsimile kiadás. Egyetlen mondatot csatoltak hozzá: "Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulóján névadójának tiszteleg a Magvető Könyvkiadó." Kardos György, az akkori direktor úrelvtárs tehát akként vélte, mint én. Ez számomra nem nagy meglepetés, hiszen boldogult úrfikoromban éppen tőle hallottam, magvetős szerzőként. Vagy Hegedős Marától? Mindegy, az szinte ugyanaz. Én ezek után is inkább hiszek Spiró professzornak. A hajdani ÁVH-s Kardosból kinézem, hogy szovjet mintát követett, mely véletlenül azonos az akkori irodalmi bírák által szocialistának tekintett M. Zs.-antológia címével. Lobogónk Petőfi. Fáklyánk Ady és Móricz.

Akármint is lett Magvető a szocializmus kettes számú kiadója - az egyes a Szépirodalmi volt -, csodálkozom, hogy az antológia hasonmás változatának tulajdonlásáról így elfeledkeztem. Ennyire hülyének azért még nem gondolom magam, ha neveket és számokat képtelen vagyok is fejben tartani, vizuális emlékezőkém alkalmatos szerszámom, az egyszer látott arcot, tájat, borítót ritkán engedi el az agyam. A magyarázatot a belső címlapon találom. "Dórinak [itt egy margaréta kezdetleges rajza látható] szeretettel Mari néni." Első angoltanárnője ajándéka volt az általános bevégzésekor, a felnőtté nyilvánítás gesztusaként. Jelzem, az órák a Miklós utcában zajlottak. Nemcsak azok érdekes földrajzi pontok, hol sírjaink egyesülnek, azok is, hol a könyveink.

Most má ölég a perszonális részletekből. Üssük föl az antológiát. "Anonymus és a Halotti Beszéd óta az egész anyagot átforgattuk, megrostáltuk, s csak azokat a műveket s a műveknek csak azokat a részeit vagy részleteit gyűjtöttük össze, ahol a mai szemmel és szívvel valóban élőnek éreztük az írást. Művészet és termékeny mag. A magyar irodalom a magyar élet mag-termelője, mag-tárolója. Ahogy a leghatalmasabb fa is a mag-szembe menekül télire, úgy a magyar élet a létezését örökíti át az írott igékben. Teljességre csak a csíraképes magvak összegyűjtésében törekedtünk" - így Móricz, 1940. május elsején, kissé belebonyolódva a magok metaforájába, bizonyára a cím bűvöletében. Nekem ez az eszmefuttatás a spermiumokat idézi agyamba, túlteszem magam rajta.

Ámulok az egyszerű, nagyszerű ötleten. A korszak legnagyobb (tudom, nincs ilyen, csak játékból) prózaírója egész élete literátori tapasztalattömegének birtokában összeszerkeszt egy könyvecskét, melyben megtalálhatunk mindent, hogy úgy érezhessük, nagyjából az egész magyar irodalmat tarjuk a kezünkben, as such. A hordozható magyar irodalom. Aki elolvassa, megkapta. Ha eszünkbe ötlenek a 100 híres regény jellegű összeállítások, ráncoljuk a homlokunkat. Csakhogy ezek itt valódi részletek, eredeti szövegek tehát, nem zanzák. Többé-kevésbé hét évszázad termésének szigorúan válogatott mustrája. Ama szempont szerint, hogy a "mai" - 1942-es - szem és szív mit érez elevennek. Érdemes vállalkozás.

Mai - 2006-os - kíváncsisággal ugrottam neki a kalandnak. Izgatott, mi hullott ki az idő rostáján további hatvannégy év múltával. Pontosabban, mit érez az én szemem és szívem holtnak mindabból, amit Móricz a korszerű magyar irodalom vállalandó és folytatandó hagyományának tekintett. A kötet a Halotti beszéddel indul, annak három változatával, előbb Toldy Ferenc, majd Beöthy Zsolt olvasása szerint, végül Móricz átiratában, "ahogy azt a pap ma mondaná". Másutt Móricz kifejti, a szövegemlék azért olyan, amilyen, mert a nyelvünket nem tudó tót kispap jegyezte föl. Fogalmam sincs, milyen mértékben fogadható el Móricz értelmezése tudományos hitelességűnek, de végre, életemben először, nem csak csodáltam, élveztem is e gyászbeszédet, mely "az első magyar nyelvű írás, II. Endre korából. Az Arany Bulla (1222) évtizedéből". Az ember boldog zsibbadással szemlél szinte mindent, ami az első a maga nemében. Azt is, ami az utolsó. Móricz irodalmi bibliájában az utolsó szerző megtisztelő helyét Illyés Gyulának adta. Meglepő. Vagy csak nekem?

Visszafelé haladva, "A jelen" című fejezetben, Illyés előtt Gulyás Pál szerepel, egy verssel. Idézem: "Már nem hajol földig, mint hajdanán, / mikor árvalányhaj lengett kalpagján... / Már nem hajol meg, már van akaratja / mert fény esett a parasztba!" Ó, istenkém. Balatonakaratja. Alább azt is az orrunkra köti Gulyás Pál, hogy "Bent a parasztban / már tombol a fény!" Naccerű lehet. Mindazonáltal Gulyás talán az egyetlen kakukktojás a "jelen"-ben. Előtte Fodor József, József Attila, Szabó Lőrinc, Reményik Sándor, Erdélyi József, Sinka István, Kassák Lajos, Babits Mihály, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, és persze Ady Endre, mind közül a legnagyobb terjedelemben. Ők bízvást bekerülhetnének egy ma szerkesztett összmagyar irodalmi gyűjteménybe is, a jelen helyett a félmúlt fejezetébe. Noha nem okvetlenül épp ezekkel a műveikkel.

A kimaradt maghintők névsora persze szintén tekintélyes. Móricz vajon mért nem tartotta érdemesnek vagy élőnek Krúdy Gyulát, Karinthy Frigyest, Bródy Sándort, Csáth Gézát, Kaffka Margitot, Tersánszky Józsi Jenőt, esetleg Gárdonyi Gézát, Móra Ferencet, Szép Ernőt - kapásból s elsőként ők jutnak eszembe -, azt nem tudom. Kortársaink közül választani mindig a legnehezebb. A Magvetőben "A jelen"-t egyébként a "Népköltés" követi, azaz népdalok és közmondások. Emezekből a második: "A holtakon is adót szed." Az utolsó előtti: "Szükség törvényt bont." A korábbi idők irodalmának fejezeteiben kevés a kivetnivaló. Csupán néhány túlontúl könnyűkezű színdarab esne ki az én rostám lyukain, de tudom, a színmű Móricz kütyüje volt, úgy hitte, az országot jelentő deszkákon sok pénzt kereshet, és sok emberhez juttathatja el a mondandóját. Hiányzik Jókai (gondolom, Gyulai Pál hatására), valamint Mikszáth (őróla Móricz talán nem tudta eldönteni, "A jelen"-hez vagy "A nagy kor"-hoz tegye).

Fölöttébb élvezetes olvasmány M. Zs. kis magyar irodalmi bibliája, s dicséretesen rövid, néhány óra alatt bekebelezhető. Mindenkinek ajánlom. Azzal a tudattal tehetjük le, hogy vigasztalóan gazdagok vagyunk. A birtokunkban lévő példány ára 20 forintba került 1979-ben. Nem is ért többet, mert szétesett lapjaira. Óriási ötlet volna, ha a mostani Magvető újra kiadná, nívósabb kötésben. Kerek évfordulón. Vagy szögletesen.

Az sem lenne érdektelen, ha egy mai jelentős szerző Móricz metódusát követve összeállítaná a maga kis bibliáját az előző nemzedékek műveiből. Avatott kéz folytathatná éppenséggel Szerb Antal magyar irodalomtörténetét is, napjainkig. (Ajánlottam Morcsányi Gézának, de nem sikerült fölizgatnom.) Minimális programként nem ártana egy zsebantológia "a teljes magyar ifjúságnak" a II. világháborút követő időszak terméséből. Rám ne bízzák, én másoknál is igazságtalanabb lennék. Maradván csak azoknál, akik már nem élnek, ha akkora terjedelemmel bírnék, amennyit Móricz szánt a jelenre, mély lélegzetet vennék, s hadarnám a neveket - amennyiben gondolkodni kezdek, sosem lesz kész a lista. Próza: Déry Tibor, Füst Milán, Kardos G. György, Mándy Iván, Mészöly Miklós, Németh László, Ottlik Géza, Örkény István, Sarkadi Imre. Vers: Illyés Gyula, Kormos István, Ladányi Mihály, Nagy László, Orbán Ottó, Petri György, Pilinszky János, Sütő András, Vas István, Weöres Sándor, Zelk Zoltán. Dráma: Füst, Karinthy Ferenc, Németh, Örkény, Sarkadi, Sütő.

Sújtson reám az egyet nem értők haragja. Az se baj, ha ők is közzéteszik saját válogatottjukat. Tanítónénikérem, éncsakjáccottam.

2006. május 19.