És nincs segítség (Élet és Irodalom, 50. évfolyam, 24. szám)

Megosztás

Nehezen tudom megmagyarázni, miként s mért hatalmasodott el rajtam újabban az a heveny, súlyos olvasási láz, mely arra kényszerít, hogy egyre gyorsabb ütemben kanalazzam a betűlevest. E sorozatból úgy tetszhet, a habzsoltam kötetek zöme a személyes műfajokhoz sorolható, (ön)életrajz, levelezés, napló, vallomás. Pedig nem, csak épp ezek ihletnek írásra. Lassan semmi nem elég nekem, zsúrkocsimon félméteresek az olvasásra váró művek tornyai, és a héten iratkoztam be a harmadik könyvtárba.

Ugyanakkor némi csalódottsággal kell érzékelnem, hogy a többi emberre nem ez a jellemző. Ellenkezőleg. Itt világnézetem egyik vastag támasza látszik ledőlni. "Atlasz: / Hanyatlasz" (ez persze Kosztolányi). Eddigi életemben mindig abban a hiszemben beszéltem, cselekedtem, írtam, olvastam, hogy amit én helyesnek, szépnek, követendőnek, jónak tartok, azt nagyjából a többiek is. (Kivétel: politika.) Ám ha az én olvasási lázam szétveti a hőmérőt, a többieké miért nem? Immár nem igaz, hogy a többséggel azonos a véleményem, ízlésem, tapasztalásom?

Akad azért biztató adat is. Mi, magyarok 2004-ben 58 milliárd forintot költöttünk könyvre. Csillagászati számnak hangzik. Ha ötmillió felnőtt vagy keresőképes lakost veszünk alapul, egyszerű osztással kijön, hogy kábé évi 12 ezer forintot adtunk ilyesmire fejenként. Ez öt-hat szépirodalmi művet jelenthetne. Ám sajnos a teljes forgalomnak a szépirodalom csupán négy százaléka. Mindössze évi 480 ficcset áldozunk rá tehát. Azaz egyetlen bel- vagy külföldi irodalmi művet sem vásárolunk, hisz ennyiért (újat) nem adnak. A hihetetlen és búsító végeredmény persze félrevezető. Becsülhetően nincs több olvasója a valódi értelemében vett irodalomnak, mint 100-200 ezer ember, ők jóval magasabb összeget áldoztak rá, a hallgatag többség semmit. Mit mondhatnék? Járjunk könyvtárba mindahányan.

Ahol a kezükbe akadhat az is, ami nem kapható. Példának okáért a drága Csáth Géza Naplója. (Legutóbb a Windsor Kiadó publikálta 1995-ben, a felelősséget Bába Iván vállalta, szerkesztő nincs, az utószó Töttős Gáboré.) Nyitó eszmefuttatásom értelmében föltételezhetném, hogy Csáth Gézát mindenki ismeri, legalább e lap olvasói közül. Brenner - sőt dr. Brenner - Józsefet kevesebben. Kíváncsi volnék, miért cserélte le a Józsefet is, amikor írói álnevet választott. Naplója inkább dr. Brennerről szól, a stubnyai fürdőorvosról, mint Csáthról, a jeles novellistáról és drámaíróról. Aki egyébként zenekritikusként kezdte. Apja, a jó nevű ügyvéd gondos középpolgári neveltetést biztosított a fiának. A kis Jóska határozott zenei tálentum. Írói stílusa nem véletlenül juttatja eszünkbe Kosztolányi Desirét, hiszen az unokaöccse. Érdekes, hogy ugyanazokat a parányi pongyolaságokat követik el, melyeket gimnáziumi magyartanárom pirossal aláhúzott. "De viszont" (egyik elég volna). "Pont négykor" (épp, avagy pontosan). "Szabadjon, szabadott" (a "szabad" nem ige, olyan nincs, hogy "szabadni"). Távol álljon tőlem, hogy a gimnáziumi purizmust kérjem számon bárkin, ők ketten különben sem középiskolás fokon, satöbbi.

Brenner dokor úr naplója mindössze két évről tudósít. Csakhogy súlyos morfinista két évéről. Márpedig Csáth egy 1909-es novellája (Ópium) szerint az ilyen ember egy nap alatt ötezer esztendőt él. Azaz tíz "rendes" év alatt okvetlenül vége. Pedig ekkor ő még nem mérgezte magát. Külön beszámoló a kötetben morfinizmusa története. 1910-ben betegséget diagnosztizáltak rajta. Fölbolydult kedélyét előbb sok brómmal, később némi morfiummal csitította. Egy gerincvelő-sorvadásos asszonyt kezeltek az osztályán, annak az adagjából csent. Hja, "könnyű" az orvosnak. Ő csak kilenc esztendeig bírta. Élt harminckét évet. (Ismert szám ez a magyar irodalomban.) Földi pályafutása mintha a hippik jelmondatához igazodott volna: élj vadul, halj korán.

Azt hiszem, gimnazista koromban került először a kezembe ez a napló, sűrűn telegépelt átütő (emlékeznek, az a hártyavékony) papírokon. Gondolom, az idő tájt a szocialista prüdéria nem tűrte, hogy nyomdafestéket kaphasson. Minden második oldalnál kínzó erekció gyötört. Most más a helyzet. Csupán minden harmadiknál. Ugyanakkor el is borzaszt, milyen gépiesen tepert le minden nőt, akihez hozzáférhetett. Szobalányokat is. Azzal vigasztalta magát, hogy a szerelme, későbbi felesége, Jónás Olga ebbe inkább belemenne, mint a fertelmes onaniába. Ámbár ezt sosem kérdezte meg. A lányok, asszonyok zömére az orvosi rendelőben rontott rá. Olykor a nőgyógyászati harántágyon. Máskor nőnemű fürdőbetegekhez indult éjnek évadján, gumitalpú cipőben, kondomokkal és elemlámpával fölfegyverkezve. Az aktusok szenvtelen leírása ritmizálja a múló hónapokat.

1912 nyara. "Dezsővel utaztunk. A fiú nagyon lesoványodva, sápadtan jött meg Újvidékről, köhögött. Aggódtam. Rosszul aludt. Régi éjszakáink jutottak eszembe, amikor ő a patikárosság második évét tanulta (egy év előtt), s amikor én aludtam roszszul, s zavartam őt." Dezső is élt a méreggel, mint Harmos Ilonától tudható. Talán ennek emlékét őrzi a híres háromsoros az Esti Kornél kalandjaiból: "Ne ámulj a kokainistán. / Gondolkozz az okain is tán - / s megérted." Kosztolányinak eszébe jutott-e rövid életű unokatestvére (is) 1933-ban? Csáth 12-ben múlatta az időt Desirével. "Az ágyban a Casanovát olvastuk fel egymásnak, a lányokról, Olgáról és Blankyról beszélgettünk, és elbeszéltük egymásnak a lányokkal véghezvitt, szép szerelmi afférjaink történetét." Elég indiszkrét fiúk voltak ezek ketten.

"Az elhasznált 4 db Vaginol kúp irritálta [Olga] drága kis kelyhét. Közben ozsonnáztunk, cigarettáztunk, és meztelenül a zongorához ültem, hogy Wagnerből és a pesti orfeumok repertoárjából az ily alkalmakkor használt zenedarabokat felelevenítsem. Wotan búcsúja, Paraguay, Palkó Pali, stb." Izgalmas lehet, ha valaki képes Wagnert zongorálni a szerelmi együttlét utáni depresszió perceiben. Egyik alkalmi szeretőjével az intézet műsoros estjén négykezest játszik, majd az ő hegedűjátékát a nő kíséri zongorán. Fürdőorvosi gyöngyélet.

Sokadik szexpartnere - férjes aszszony - az alábbi mondatokra ragadtatja: "Utáltam őt, és kétségbe ejtett az a gondolat, hogy minden zsidó nő - és Olga is - alapjában véve ilyen, azaz teljesen felelősség és erkölcsi ízlés nélkül való." Bagoly mondja verébnek, ő ugye fűvel-fával csalja a menyasszonyát. Ami pedig az erkölcsi ízlést illeti, csöppnyi zsidózás abban a korban szinte elfogadottnak számított. A mából szemlélve ez nehezebben érthető. Az is, hogy több jegyzetből kiderül, olykor randizgatott Harmos Ilonával. Nem állíthatom, hogy történt valami, ha igen, a családban maradt. "Harmos telefonált. Találkát kért. Adtam: a Kálvin térre 1/2 3-ra." De a hölgy nem jelent meg. "Arra is gondoltam, hogy H. odaállította Desirét a telefonhoz, hogy dicsekedjék vele, hogy én találkozni kívánok vele." Máskor is össze-összejöttek. Kibeszélték Kosztolányit és Olgát. Mindkettő féltékenykedett.

Dr. Brenner József akkurátus ember. Rendszeresen mérleget készített az elmúlott időszakról. Szabatos kimutatásokat közölt az általa bevett M.- (morfium) és P.- (Paraldehyd?, Pantopon?) adagokról. Listázta teendőit, fogadkozásait. Leggyakrabban a kábszerektől való tartózkodásra készült - sosem bírta ki. Néha pedig: "A coitus fölfüggesztése 3 napra." Ezt sem. Akadtak talányosabb tervei: "Higanyos kenőcs Olgának." Vagy. "Korbácsolás." Ki kit?

Az 1912-es év mérlegét idemásolom: "1.) Coitus 360-380 körül. [Másutt azt is számlálja, hányszor élvezett el ő s hányszor Olga.] 2.) Jövedelem 7390 korona. 3.) Schmith mézeskalácsos c. könyvem megjelenése. 4.) Puccini német kiadása. 5.) Pean megjelenése. 6.) Stubnyafürdő [állás] megszerzése. 7.) 10 különböző nő megszerzése. 8.) Köztük 2 szűz lány. 9.) Elmebetegségek p.m.c. könyvem megjelenése. [Ezt is szívből ajánlom. Egy elmebeteg nő naplója címen a Magvető is kiadta 1978-ban, Mészöly Miklós előszavával.] 10.) Horváték c. színdarab. 11.) Stubnyán siker megcsinálása. 11.) Bécsi út O-nével." Ugyanekkor az alábbi komoly sérelmekről panaszkodik: Nem őt nevezik ki tanársegéddé. A Horváték visszautasíttatik a Vígszínház által is. Nem kap Greguss-díjat a Puccini című munkájára.

A történet végét valakinek színpadra kéne írnia. 1918-ban Olga lányt szül. 19-ben Csáth idegösszeomlást kap, a bajai kórház elmeosztályára kerül. Megszökik, hazagyalogol Regőcére. Július 22-én lelövi a feleségét. Saját magát is megölné, az nem sikerül. Visszakerül a bajai kórházba. A család kérésére átszállítják Szabadkára, az elmeosztályra. Megszökik, Budapestre indul. Szeptember 11-én Kelebiánál (ott a demarkációs vonal) szerb katonák elkapják. Megmérgezi magát.

A végzetes lövöldözés előzménye: megtudja, hogy a lányát más nemzette. Továbbá: diagnosztizálják, ugyanaz a betegség - ideg- és gerincsorvadás - támadta meg, mint a nőt, akinek a morfiumjából először fecskendezett magába. Járása egyre nehézkesebb. Orvos, tudja mi vár rá. Utoljára Kosztolányinak ír. Állítja, nem azért ítéli el a nejét, mert sokszor megcsalta és mástól szült gyermeket, hanem mert hazudott neki és kínozta. E szavakkal zárul a kötet: "Azután jöttem rá, hogy halálos beteg vagyok, és nincs segítség."

2006. június 16.