József Attila a kortársai szerint talán csak egyvalamiben volt végletesebb, mint a költészetében. A vitatkozásban. Följegyzé ezt róla többek közt Kosztolányi Dezső és Nagy Lajos. Débatteur szelleme lángra gyúlt, ha valakit meg akart győzni. Egyszer például véget nem érőn akasztotta össze a bajszát egy társasággal abban a kérdésben, hogy a tenger színe pontosan milyen. Költőnek ezt tudnia kell. Ő maga azt állította, zöld. A többiek érvek sokaságával igyekeztek bebizonyítani, hogy kék. A vita hevességben és hosszban is sokszorosan fölülmúlta a probléma jelentőségét. Végül József Attila - mindenki meglepetésére - visszavonulót fújt, elismerte, hogy a tenger inkább kék, ám leszögezte: "De nem úgy kék, ahogy te gondolod!"

Aj, ez nekem nagyon ismerős. Utálom a vitát mint műfajt, ha csak tehetem, elkerülöm. Végighallgatom az ellenvéleményt, egyszer el is mondom a magamét. Utána azonban csak hallgatok. Sokan ilyenkor úgy vélik, közömbös vagyok. Pedig csupán kiszállok a tusakodásból, azon a filozófiai alapon, hogy akit első nekifutásra nem sikerült meggyőznöm, azt másodikra sem fogom tudni. Magamban sokszor gondolom: talán igen, de nem úgy, ahogyan te gondolod. Ha már így, tisztességesebb volna kimondanom, ahogyan ő tette. Sietek leszögezni, ez nem jelenti azt, hogy bármi másban hasonlítanék kedves költőmre.

Merengenék kicsit, mért érezte magát a drága József Attila akkora oceanológiai szaktekintélynek, miközben aligha láthatott túl sokszor valódi tengert. Egyszer biztosan, 1927-ben Etussal, a nővérével két hónapig élvezhette a Côte d'Azur áldásait. Cagnes sur merben. Mely akkor halászfalucska volt, ma már a Riviera egyik divatos nyaralófaluja. Négy, akkor született verssor szerint ilyennek látta a nagy vizet: "Örökkön háborog a tenger / örökkön zúgnak a lombok / örökkön fájdalmas az ember / örökkön kicsik a dolgok." Ebből ugyan nem derül ki, milyen színűnek látta. Az viszont igen, hogy nem lehetett túl boldog a tenger partján. A kelleténél vakmerőbb volnék, ha arra következtetek, hogy ezért érzékelte zöldnek? Az időjárási körülmények bizonyos fokig lelkiállapotunktól függenek. Lehet nyári napsütés lehangoló. Érezhetjük boldogítónak az égiháborút. Sok játékfilmben sétáltatja a rendező az önfeledt szerelmeseket záporesőben.

József Attila számára nem csak a tenger színe volt mérgeszöld. Mindazokat a személyeket is ilyennek érezte, akiket előbb vagy utóbb meggyűlölt. Mert vágyott szeretni őket. Sajnos, a lista élén ő maga állt. Verseinél tisztább forrás nincs, ha meg akarjuk ismerni. Erre különösen alkalmas egy hosszabb költeménye, amelyet a szakemberek makacsul lélektani kezelés melléktermékének tekintenek. Kamasz koromban tiltott gyümölcsnek számított, két változatban került a kezembe, illegális gépiratként. Egyik sem tartalmazta az egész szöveget. A szocialista kultúrpolitika nehezen szenvedhette, hogy a lobogójára hímzett proletárköltőnek lelki nyavalyái legyenek, s ráadásul azokat freudista (tehát a munkás-paraszt rendszertől idegen) módszerekkel igyekezzék doktorolni a kapitalista orvostudomány. Erről inkább kuss legyen. Az első teljesnek mondható kiadást az Atlantisz Kiadó produkálta, a rendszerváltás évében (József Attila: Szabad-ötletek jegyzéke két ülésben, szerkesztette-jegyzetelte Stoll Béla), "Veszedelmes viszonyok" sorozatcímmel. Felét a Japán kávéházban írta, s a Korong utca 6. szám alatti lakásban fejezte be.

Az Akadémia József Attila összese a negyedik kötetben (Novellák, önvallomások, műfordítások - Pótlások az I-III. kötethez, 1967) csupán néhány oldalnyi részletet közölt belőle. Alaposan kiherélték, mindent elhagytak, ami testileg vagy politikailag a legcsekélyebb mértékben pikánsnak tetszett. A közhiedelem úgy tartotta, hogy az analízist rajta (is) gyakorló Gyömrői Edit kérésére vetette papírra önkéntelen asszociációit egy mintakönyvbe. Olyanba tehát, amilyet a kiadó azért készíttet, hogy lássa, hogyan fog kinézni majd a végtermék, milyen lesz a borítója, kötése, vastagsága. Ez már megmutatható a terjesztőknek, a kereskedőknek. Vélhetőleg Cserépfalvitól kapta. Szántó Judit is egy mintakönyvbe írta a naplóját. Arról tudható, hogy Christopher Morley nevű szerző Ember volt című munkájának itthoni változatához gyártották. József Attila a képzettársításai egy olyan mintakönyvben maradtak ránk, melyről csupán annyi állapítható meg, hogy valaha zöld volt a borítója.

Az említett IV. kötetben a szerkesztők (Fehér Erzsébet és Szabolcsi Miklós) szintén azt állítják, hogy a költő "valószínűleg egyenesen orvosa tanácsára" jegyezte le az agya malmának önkéntelen darálását. A legilletékesebb, Gyömrői Edit viszont egy vele készített interjúban a következőket mondja: "Nemcsak hogy nem én írattam, de nem is tudtam róla, soha nem is láttam. Én nem tudom, hogy más pszichoterapisták csinálják-e, én soha nem csinálom... Tehát nem bátorítom [a pácienst] arra, hogy megkomponálja a gondolatait. Írni pedig nem lehet úgy, hogy az ember nem fogalmaz." József Attila szövege a záró állítást cáfolni látszik. A huszadik század második felének egyes irodalmi tendenciái is. Főleg Franciaországban, később az Amerikai Egyesült Államokban kifejezetten az "automatikus írás" módszerét tartották üdvözítőnek. A kérdés eldöntésére tettem egy kísérletet. Nekem nem sikerült úgy írnom, hogy kikapcsoljam a fogalmazókámat. Már csak azért sem, mert túl lassan írok kézzel, s a gépelésem sebessége is messze elmarad a gondolataimétól. Próbáltam magnetofonnal, úgy sem ment, idegesített a saját fennhangom.

Kérdés, szabad-e közzétenni az efféle, meglehetősen intim följegyzéseket. Amelyek tele vannak olyasmivel, amit az ember soha senkinek nem mondana el. Az asszociációs gondolatrögzítésnek épp az volna a lényege, hogy lehetőség szerint csapjuk be az agyban ülő cenzorokat, az ember hányja a papírra mindazt, ami átsuhan az agyában, a tudatosság teljes mellőzésére kényszerítve önmagát. Súlyosbítja a morális dilemmát, ha a szöveg (ön)gyógyítási szándékkal készült. Németh Andor, aki elsőként tudósított arról, miként keletkezett a Szabad-ötletek, arra hivatkozott, József Attila megsemmisíthette volna a zöld kötetet, ha akarja. Találhatóak ezzel kapcsolatos sorok a szövegben: "kinek is írom én ezt / magamnak / neki [Gyömrőinek] a pénzt adom / ő az élősdi, nem én". Másutt: "ha azt akarom, hogy szeressenek, mindezt el kell / titkolnom / de akkor már nem szeretnek, mert tudom, hogy / azt szeretik, akinek mu- / tatom magamat / és nem engemet."

Szántó Judit, a költőt legtovább bíró élettárs mindent elkövetett, hogy a Szabad-ötletek ne kerüljön nyilvánosságra. Tudhatni, J. A. halála után J. Jolán kifejezetten fenyegette Juditot, hogy a rá vonatkozó szitkokat közzéteszi. Ezek valóban rettenetesek. Néhány példa: "a Judit dögöljön meg / agyonvert az a rohadt / ... a Judit csak tech-/nikai koituszra alkalmas". Szabolcsi Miklós, aki hosszú évekig "a" J. A.-szakértő volt, élete végéig úgy tartotta, ez a szöveg a beteg és az orvos magánügye, közlése tilos, egyébként is megrendítené a magyar irodalmi életet. Én nem hiszem, hogy a magyar irodalmi életet bármi megrendítené. A Szabad-ötleteket műalkotásnak érzem, s ha engem kérdeznek, József Attila legfontosabb művei közé sorolom. Véleményemmel nem állok egyedül. Sárközy Péter úgy véli, "döbbenetes erejű szabad vers". Egyetértek. Különösen Jordán Tamás előadásában.

Kétségtelen, hogy ebben a művében a költő meztelenebb, mint a király. A zaklatott sorokból ki-ki arra következtethet, amire akar. Amikor ezt olvassuk: "minden nő dögöljön meg / impotencia / túl az ó potencián", juthatunk arra az álláspontra, hogy J. A.-nak talán merevedési gondjai voltak. Miért ne lettek volna? Egy szakcikk szerint négy munkaképes magyar férfiból másfél kénytelen szembenézni vele. Ha ezt: "nem kell nő... / a férfiak is szépek meztelenül" - gyanakodhatunk homo- vagy biszexualitásra. Ha pedig ezt: "Gyömrői, ez a gyalázatos vígan lébol, azt hiszem, / csatlakozom a hitleristákhoz, hogy innen is kiű- / zessék" - elszorulhat a torkunk. Gyömrői Edit a németországi nácizmus elől menekült Budapestre 1933-ban. Ha nem emigrál tovább Londonba...

"nem akarok dolgozni / nem fogok dolgozni / inkább meghalok / eddig se dolgoztam eztán se fogok dolgozni / Hatvany sem dolgozik / Rappaport sem dolgozik / Illyés Gyula sem dolgozik / forradalmár mert fél a munkásoktól" - sejthetjük, a világon mindenkit irigyel, és mindenkire haragszik. Bonyolítja a képet, hogy Hatvany rendszeresen támogatta József Attilát. Mind a két (irodalmár) Hatvany. Minthogy e szövegben nem vette a fáradságot, hogy tisztázza, melyikükről van szó, nem tudjuk, Lajosra vagy Bertalanra célzott. Utóbbi a Szép Szó mecénása volt, és József Attila sok számlájának kiegyenlítője. Előbbi havi száz pengőt utaltatott neki, ha jól számítom, négy éven át, aztán még egy darabig ötvenet. Hogy ez mennyi pénz, magyarázza egy újabb idézet: "a Juditot otthagyom elsején - 100-ért kapok tel- / jes ellátást - a 100 csak meglesz valahogy".

Én még soha nem találkoztam ennél őszintébb tudósítással test, lélek és szív vívódásairól. Amint befejeztem, kényszeresen nekifogtam újra. Másodszor is megsirattam. A költőt. És az embert, mint olyat. Helyem fogytán, már csak egyetlen mondatot idézhetek. A legelsőt. "Az a szerencsétlen, aki ezt írta, mérhetetlenül áhítozik a szeretetre, hogy a szeretet visszatartsa őt olyan dolgok elkövetésétől, amelyeket fél megtenni."

2006. július 28.