A homár ára (Élet és Irodalom, 50. évfolyam 4. szám)

Megosztás

 

Akire rátör az olvashatnám, annak ugyanúgy a homár viszi el az idejét és pénzét (végtére e kettő szinte ugyanaz), mint annak, aki lakást újít föl. Homár kifestetünk, veressük le a csempét is... Homár elolvastuk Kosztolányi feleségének emlékezéseit, nehéz ellenállni, én például meg sem próbálom, hogy kézbe ne vegyük a drága Dezső életművét. Kis könyvtárban is nagy polcot töltenek meg. Ráadásul az ínyenc olvasónak bizonyára volt szerencséje az oeuvre gyakorta emlegetett-hivatkozott csúcsaihoz. Mit vegyünk ki? Tudnunk kéne, mivel rendelkezünk odahaza. Rémlik, majdnem mindennel, csakhogy a rémlés veszélyesebb a teljes tudatlanságnál. Különben is, a birtokunkban álló könyvtárgyakkal olykor úgy vagyunk, mint azzal a kedves ismerőssel, akivel egy házban lakunk. Bármikor átballaghatnánk hozzá, így szinte sosem tesszük. Mindegy, a tépett és gyűrött kötetek varázsa miatt olyat is kölcsönzök, mely esetleg otthon kushad, csinosabb változatban. Szeretem megnézni a kartonon, kicsodák vitték haza előttem.

Mindez nem segít, ha K. D. sokoldalú terméséből válogatnék. Akadnak aktuális motívumok. Neves kollégám, Esterházy doktor jelenleg Esti Kornél-változatokat ír. Vajon mit akar velük, s miért éppen rájuk szakosodik ebben az időszakban? Bizonyára nem az azonos kezdőbetűk - Est - végett. Kornél tehát jön velem. Ámbár tizedmásodpercre megtorpan a kezem: ötvenöt éves vagyok, és már legalább hatszor olvastam. Átlag 9,1 évenként tehát. Ha az éretlen kort leszámítjuk, 6,7 az eredmény.

Németh Gábor szaktárs mesélt egy lányismerőséről, ki albérletről albérletre kénytelen vándorolni. Egyetlen könyvespolca van, adott magassággal és szélességgel - annyi kötete lehet. Ha újat vesz, valamelyik régit el kell adnia-ajándékoznia. Nehéz döntések lehetnek. Amennyiben az ő helyzetében volnék, s Kornél mellé egyetlen Kosztolányit tarthatnék meg, a Levelek - Naplókhoz ragaszkodnék. Réz Pál, Kelevéz Ágnes és Kovács Ida munkálkodta össze (Osiris, 1996). A leveleket Dide 1901-től 1936-ig írta, diákkorától haláláig. A két napló az 1900-1901-ben, illetve 1933-1934-ben született. Nem tudjuk, vetett-e papírra személyes följegyzéseket egyéb időkben. Ilonka memoárjából tudhatjuk, milyen nyomorúságos hajlék volt a Tábor utcai ház, amikor megvették, s mennyi erőfeszítésbe tellett, hogy rendbe hozzák. Sok-sok homár... azt mind a mesternek kellett összeírnia. Az épületet 1944 őszén telibe találta egy bomba. Miféle hadicélpontra dobhatták le? Kosztolányi hátrahagyott papírjainak jelentős részét is tönkre téve.

Két elválaszthatatlan cimborája, Karinthy Frigyes és Somlyó Zoltán igazán megörökíthette volna, milyen volt barnasága. Somlyó György versben örökítette meg a jelenetet, amikor az apja Kosztolányi társaságában várt rá az iskola előtt. Dide fölkapta, s szinte az égbe emelte. Tehette, száznyolcvanöt centisre nőtt. A magasak népszerűek. Nemes Nagy Ágnes szerint a Nyugat nagy korszakának becegyereke volt. A Dide a Dezső eredetijéből alakult ki. Desiderius jelentése: áhított. Őt tényleg mindenki áhította. Ne kerülgessük, szerették. Vetélytársai is. A levelekből kiderül, olykor kevés kíméletet tanúsított irántuk. Adyról például ezt írta Babitsnak 1906-ban Szabadkáról, miután elküldte neki Endre új - "hülye" - kötetét: "A jobb darabokat (Fehér csönd, Csókok násza stb.) nem most írta, s ő rosszaknak tartja. Föltétlenül szóljon arról is, mit tart a magyar-szidásról, a "Bús magyar ugar"-féle kifejezésekről, mely őt, a "nagyratörőt" (ugyan hova a fenébe siet?) tönkreteszi. Nekem viszket a tenyerem, s fölpezsdül bennem ugyanaz a vér, mely a nagyapám eréből 1848-ban lecsurgott az isaszegi síkra. Mert vadmagyar, fájdalmasan magyar vagyok minden szociológiai tanulmányom ellenére is, s az is maradok..."

Érik az embert meglepetések. Dide, a jellegzetesen városi költő vadmagyarnak nyilvánítja önmagát, s a magyarságot védelmezi Ady Endre ellenében. További érdekes kérdés, hogy miért ő küld Ady-kötetet Babitsnak, Szabadkáról? A levelek böngészése erre választ ad. A Nyugat vezérhajói rendszeresen tesznek postára egymásnak könyveket és kéziratokat, Kosztolányi főképpen Babitsnak és Juhásznak. Privát kölcsönkönyvtár-hálózat, riválisoknak. Az ember irigykedik. Milyen szép is lehetett az, amikor a szerző első gondolata nem az volt, hogy friss munkáját a redakcióba nyújtsa be, hamarább küldte a pályatársaknak, véleményért, esetleg tájékoztatásképpen, ládd, itt tartok én, mutasd cserében, merre vitorlázol te.

Babitscsal közli továbbá, hogy: "A modern irodalom trónusába egy kiállhatatlan és üres poseurt ültettek: Ady Endrét..." A pozőrnek pedig ezt írja: "Kedves Ady Endre, én Önt a leveleiért szerettem meg. Az egyik volt az a kegyetlen, embertipró írás, mellyel szegény Tóth Bélára sújtott le; a másik az, amellyel engem s poézisomat juttatta Tóth Béla sorsára." Egyáltalán, Dide az őt ért kedvező és kedvezőtlen bírálatok nyomán rendre tollat ragad. Előbbi esetben jóval terjedelmesebb levelet fogalmaz. Ha nem volna szentségtörés, oda lyukadhatnék ki, hogy a mi Dezsőnktől sem állt távol egy kis helyezkedés. Hízelgés. Hm, seggnyalás. Babits és Juhász esetében több levélváltás idézi föl a korabeli paródiát: "Uram, ön zseni. Ön nemkülönben." Sajátságos, hogy mind a két korrespondencia akadozik, végül megszakad. Juhásszal több konfliktusuk támadt. Babits az Esti Kornélt nem szerette eléggé, távolodásuk egyik oka ez. A másik, hogy ő addigra túl magas pozícióba emelkedett nagy hatalmú szerkesztőként és a Baumgarten Alapítvány kurátoraként, az ifjúkori lázas és bajtársias hangütés aligha folytatható.

A legtöbb levél (172) címzettje természetszerűleg Harmos Ilona, a feleség. Őt követi, kevéssel lemaradva Tevan, a kiadó. Majd Babits, Füst Milán, Juhász Gyula és Csáth Géza, azaz Brenner Jóska, a közeli rokon. Tűnődöm, miért csupán egyetlen levelet kapott a testi-lelki jó barát, Karinthy Frigyes, de kézenfekvő a válasz, véle a budapesti időkben szinte naponta találkozott a kávéházban, miképpen Somlyó Zoltánnal is. Ámbár ki tudja, hány levelet semmisített meg az angolszász légierő bombája. Ilonka leírásaiból tudhatjuk, mennyit marháskodott a két nagy Ká (nem úgy értem) a főváros utcáin és villamosain. Színleltek verekedést. Jártak hátrafelé. Követtek el gonosz tréfát egymás vagy kívülállók rovására. Sziporkázták a szóleleményeket a Centrálban és a Kávéházban. A nyelv állandó hajlítgatása az írói munkaidő leteltével sem szünetelt. Babits Mihály, akit a játékos Ká-khoz képest fennköltnek, kissé savanyúnak könyvelt el az utókor, szintén kedvtelve játszott a szavakkal, csak úgy. Ő vette észre, hogy a Római hadvezér visszafele olvasva = rézevő fia Mór. És: Erőszakos = sok a szőre. Karinthy az alábbi oda-visszák kitalálója: Szerda = adresz. Nyávogni = ingovány. Mozi = izom. Keleti telek= keleti telek. Híres-hírhedt intarziáiból csak egyet, mutatóba, melybe Dide teljes nevét varázsolta bele: Jó itt a (sör) koszt, ó lány, ide zsörtölődés nélkül jöhet az ember. (Az y és az i cseréje megengedettnek számított).

Faludy György szíves közlése, hogy olykor éjnek évadján telefonoztak egymásnak egy-egy lehetetlennek vélt feladat megoldásával, máskor küldöncöt szalajtottak vele. Az akkor fénykorukat élő írók és költők joggal hihették, e nemes versengés a literatúra köreiben a világ végezetéig folytatódik. Most itt vagyunk, a két Ká által megénekelt és emlegetett huszonegyedik században, a harmadik évezredben, s fehér holló az olyan tollforgató, aki e komolyan komolytalan nyelvújítást mindennapos feladatának érezné. (Szépírásban azért akad, ki mesterfokon műveli, elsőként Lázár Ervin jut eszembe.) Miért vitte magával a sírba e bohó játékszenvedélyt a Nyugat első nemzedéke? Miért nem éledt föl újra? Talán mert a II. világháború és Auschwitz után más értelmet nyert a mindennapos jó kedély? Talán mert ők voltak az utolsó generáció, mely még sziklaszilárdan bízott a halhatatlanságban? Talán mert az ő nyelvi tehetségük egészen kivételes volt?

Kosztolányi Dezső legfájdalmasabb levelei Stockholmból érkeztek. Nem csak neki fájtak, az olvasónak is. Didét a legújabb csodaszerrel, rádiummal kezelték. A két Ká lelkesedett a tudomány legújabb vívmányaiért. Kosztolányi boldogan írja le, hogy 1 gramm rádium 1 óra alatt 1 fokkal melegebbre fűt 138 gramm vizet. Ámulva tapasztalja, hogy a svéd orvosok "beszélőgépre" mondják a diagnózist, melynek lemezeit visszajátszva gépelik le a titkárnők a szöveget. Azt is izgalmasnak találja, hogy meghalni svédül: dö (vö. az angollal: "die"). E ponton képtelen vagyok magamba fojtani egy családi legendát. Fiaim húsz éve halott dédapja, Dr. Bollobás Béla cselédkönyves orvos volt a János kórházban, ahol Kosztolányit többször operálták, betegsége végső stádiumában. Az irodalombarát ifjú doktor magánszorgalomból látogatta, igyekezett elterelni a figyelmét az állapotáról. Megállapodtak, ő másnapra bevágja a Hajnali részegséget, míg Kosztolányi bizonyos latin szakkifejezéseket. A dédpapa sikeresen vizsgázott a versből, ám a betegnek már nem volt hangja. Egy csepp alvadt vér vöröslött a fehér pongyoláján. Gyilkosok vagytok, susogta némán, a foltra mutatva. Az orvosokra értette? Vagy az emberiségre? Ezt latolgatva az ember elnémul.

2005. január 27.