2009. december

Megosztás

Kedves Barátaim!

Már megint. Tudjátok. Hamarosan elsiratjuk ezt az évet is. Nem értem, hogy jutottunk idáig. Egyre gyorsabban múlnak. Lehet, hogy ezt nevezik öregségnek?

Nem tudom. De az biztos, hogy január 29-én leszek hatvan. Hagyom a közhelyeket. Egy tény nem igényel minősítést.

Itt a karácsony, hétvégén földíszítem, pontosabban kivilágítom száz apró fényecskével (hm, csillagok világa, lásd alant) a kertben a hét fenyőfa közül a legnagyobbat. A házba soha nem veszek, jobb az élő karácsonyfa, mint a halott. Persze, ki-ki ahogyan szereti, és tudom, nem mindenkinek van kertje, pláne nem mindenkinek fenyőfákkal teliültetett.

Tudom, már nem írok havi leveleket, inkább kéthavonta jelentkezem itt. Ennek az az oka, hogy az Európa kiadóval kötött megállapodásom – évi két könyv – annyiban teljesítem től, hogy az első négyből három új lesz. Amint a jövő évi kettőt leadom, alacsonyabb fokozatba kapcsolok. Igazán elfáradtam. Ez lesz az egyik újévi fogadalmam. A többit – babonából – nem mondom el.

Most olyasmin dolgozom, ami igazán nagyon sok örömöt okoz, ezt azért sietek leírni, nehogy úgy tűnjön, mintha a magam vállalta munkák terhesek volnának. Nem. Csak egy kicsit alulértékeltem az interjúkötettel járó teendők mennyiségét. Ebben az összes Alexandrás beszélgetés szerkesztett, átírt és meghúzott változata lesz (Kedves kollégák). A másik – a különösen kedvemre való – a felnőtteknek való meseregény féle. Ennek a címe még nem egészen biztos (Csillagok világa), de majdnem.

Mióta nem jártam erre, több utazást bonyolítottam le. Utoljára Rómában voltam, könyves ügyben. Képzeljétek, szembejött a pápa, rám nézett, mint egy régi ismerősre, és megáldott. Nem akarom túlértékelni, de jól esett. Ha ez lehetséges, adok belőle egy kicsit nektek is, karácsonyra.

Nagyon szeretném, ha ti és valamennyi olvasóm kitartana mellettem az eljövendő években is. Talán egyre nagyobb a szükség irodalomra, és arra a semmivel össze nem hasonlítható intim kapcsolatra, amely az olvasót köti össze a regénnyel, verssel, novellával és más műfajokkal. Az, hogy az író személye is belekerüljön e kötésbe, nem okvetlenül szükséges. Esetemben azonban így alakult, s ezt megbecsülöm.

Abban bízom, hogy akik szeretnek, akár a könyveim, akár a személyem miatt, egészen kiemelkedően eredményes és boldog évnek néznek elébe.

Maradok hívetek:

vmsigno.gif

.