2003. októberi levél

Megosztás

Kedves Barátim,

itt az esős évszak, s ilyenkor a magamfajta kissé depresszív alkat bevonul önnön csigaházába. Sajnálom, hogy ilyen gyorsan eltelt az év számomra legkedvesebb része, a tavasz és a nyár együttese. Ha rajtam múlna, valamikor lomhullás tájára helyezném a szilvesztert. De persze a Gergely naptárt már jóval előttem rögzítették.

Különös, emlékezős hangulatba kerültem. Sokat gondolok halottakra, még annál is többet, mint egyéb időkben. Egy dedikálás alkalmával igen kedves olvasóm nekem ajándékozott egy kissé primitív külsejű könyvecskét. Indigókék borítóján a cím: ÉRTÜNK. A Gáll István Kollégium évkönyve ez, 1984-85, kézirat gyanánt. Tatabányán adták ki, 1986-ban, nyilván igen kevés példányban. A szöveget régimódi írógépeléssel közlik, melyet talán fénymásolással sokszorosítottak. A kiadvány egészen úgy néz ki, mint amilyenek a szocializmusnak nevezett időszakban az egyetemek irodalmi lapocskái voltak, látszik a kézművesség és a féltő gond, amellyel valakik elkészítették, főleg csak saját maguk számára.

Talán néhányan már tudjátok, milyen sokat jelentett nekem Gáll István, a prózaíró, akinek a munkáira, azt hittem, már csak én emlékszem. De lám, az ő városában, Tatabányán (nem ott született, de ott cseperedett föl) kollégiuma is van, vagy volt.

A kötet mottója az egyik szerkesztőtől, Pusztai Pétertől származik, aki egyesületi elnökként jegyzi az előszót is.

ÉRTEM
ÉR TESZ
ÉRT-e?
ÉRTÜNK
ÉRTETEK
ÉR-TIK?

Az összeállítás Gáll István-ért (1931-1982) készült. Az évszámok megrázóak, tehát mindössze két évvel volt fiatalabb, mint én most, amikor egy nevetséges baleset (leesett a vécékagylóról, ahová azért állt föl, hogy a szivárgó szelepet megigazítsa a víztartályban), s Bechterew-kór gyötörte csigolyáit összetörte. Nyaktól lefelé megbénult, s két nap múlva meghalt. Idős, ha nem öreg embernek véltem akkor. Talán nem volt jelentős író, bár a Vaskor, A ménesgazda, a Napimádó azért…, de nagyon jelentős ember volt. Minden fiatal írót segített, ahogyan csak tudott, szerkesztői tanácsokkal (az Új Írás prózarovat-vezetőjeként), pénzügyi kölcsönökkel, ajánlólevelekkel.

A kötetben végigolvastam egy 1981-es rádióinterjúját, melyet Keresztes Ágnes (akkor tájt neves költő) készített. Én hallottam ezt a beszélgetést a Társalgóban tizenkét éve, most mégis meglepett, milyen gyilkosan szigorú volt Gáll önmagával. Szerettem róla mondogatni, hogy ő a legtömörebb magyar író, mert a borítékra is csak annyit kell írnia: Gáll I., Ó u. 5. Tudniillik ott lakott. Én meg két házzal odébb, a Bajcsy-közben.

Van a könyvecskében egy eddig ismeretlen kézirata is, jól esett belesüppednem. Meg egy jellegzetes Gáll idézet: "Az írónak nem lehet más szándéka, minthogy művével egyszerre kemény és felemelő életpályát mutasson." Hallottam tőle ezt elégszer. De így, ennyi évvel a halála után mégis szíven üt. Az a mondata is: "Ha fiatalon halok meg, teli kofferral megyek el. Prózaírónak hosszú élet dukál." Hát, ő nem kaphatta meg.

Miután egy percnyi hallgatással gyászolok, megyek, hogy újraolvassam a Vaskor kötet novelláit. Az volt a legkevésbé népszerű könyve, de ő mégis ezeket az elbeszéléseket becsülte a legtöbbre.

Novemberben talán majd derűsebb gondolatokkal jelentkezem.

Maradok őszinte hívetek:

VM

.