Ez a levél már elkészült, mire eljöve ama szombat, mikor némelyikőtökkel találkázhattam volna, nagy közös rántotthúsevésre a Nefelejcs utcában (hogy el ne felejcs, ugye). Sajna, cirkumstanciáim nem engedjék, hogy kedves körötökben időzzem, mit azóta sem szűnök meg bánni. Ezért márciusi levelem élére biggyesztettem ezt a bekezdést, hogy tudjátok, akkor is gondolok rátok, ha fizikai valómban nem lehetek ott. Remélem, csuklottatok. Ha már így esett, csak abban bízhatom, hogy egy részét annak, amiről a vendéglőben társalogtunk volna, tartalmazzák az alábbiak.

Meteorológiai és csillagászati értelemben nem pontosan így van, de hétköznapi számítás szerint itt a tavasz. Dec-jan-feb = tél. Márc-ápr-máj = tavasz. Így van ez. De ha így van, akkor újabban tavasszal is hull a hó, hull a hó, mesebeli álom. Errefelé el sem olvad. Aminek legjobban a kutyák örvendenek, különösen a feketék. Fekete kutyáknak jól áll a havas tavasz. (Hm, nekik majdnem minden jól áll. Pontosítok. Minden.)

Foglalatosságaim változatlanok. Írom történeteimet azokról, akiket szerettem, tiszteltem, de már nincsenek velünk. Talán követtétek, hogy az ÉS kettőt publikált eddig, a Kodályról és az Örkényről szólót. Készen van továbbá a Hogy volt (ez a sorozatcím) Ladányi Mihályról, Mándy Ivánról, Várkonyi Zoltánról és Karinthy Ferencről. Talán még soha nem esett olyan jól az írás, mint amikor ezeket csinálom. Először, mert nincs mit kitalálni. Elég fölidéznem emlékeimet, a többi már csak szerkesztés és stílus dolga. Némi poentírozás. De az mindig erősségem volt. Másodszor, mert ezek állnak legközelébb az élő beszédhez, abban színpadi és tévéműsorok révén gyakorlatot szereztem 1995 óta. Harmadszor pedig, mert az írás folyamata itt egybeolvad az emlékezéssel, s nekem olyan jól esik visszatérnem azokba az évekbe, amikor e nagyszerű emberek még éltek. Az is lehet, hogy egyszerűen élvezetes a boldogult ifjúkoromban csatangolni. Akárhogy is, az elmúlt hónapok legnagyobb meglepetése számomra ez. Tartottam tőle, hogy ha rászánom magam (soká halogattam), hogy e történeteket megírjam, görcsös leszek és álszerény. Hiszen van abban valami nagyképű, hogy Örkénytől Latinovitsig szinte minden kultikus név viselőjét ismertem, sokuknak lakásába volt bejárhatásom. Mint a viccbeli szovjet kurva, aki ugyan öreg és randa, de még ismerte Lenint…

Belemerültem "Márkez meg én"-be is. Ez a kisregény - értelemszerűen - nehezebb. De már tudom, hogy hét fejezet lesz belőle. Kettő teljesen kész, a harmadik kicsi híján. Haladok tehát, bár nem túl gyorsan.

Külföldi ügyeim is mozgolódnak. Készülök a lipcsei könyvvásárra, és párizsi könyv- és filmbemutatóra. Az Apák könyve (Buch der Väter) mostani tudásom szerint augusztusban jelenik meg Németországban. Sokat várok tőle. Aztán lehet, hogy pofára esem. Sebaj. Ha az ember sosem esik pofára, akkor nem tudja értékeli azt, amikor nem.

E hetekben sok izgalom támadt a Magyar Írók Szövetsége körül. Nem tudom, kívülállót érdeklik-e a részletek. Sokszor az a gyanúm, az írók többet képzelnek önnön jelentőségükről, mint amekkora volt, van, lesz. Néha a hatalom is nagyobb jelentőséget tulajdonít nekünk a ténylegesnél. Valaha volt az írók szavának súlya ebben az országban. A tizenkilencedik században az írók-költők, legalábbis a java, egyszersmind forradalmárok voltak, államférfiak tehát. A legjobbak igyekeztek elesni a harcmezőn, vagy tisztes időt lehúzni fegyházban. Ennek hagyománya 1956-ig fönnmaradt. Déry, Háy, Zelk, Tardos ült is azután. A forradalom idején az ország, vagy annak hangadó értelmisége még odafigyelt arra, mit mondanak az írók. Bár úgy érzem, az a gondolat, hogy az írók robbantották ki a forradalmat, beteges túlzás.

Mára két párhuzamos folyamat zajlott le Magyarországon, sőt egész Kelet-Európában. 1. A rendszerváltáskor ugyan megesett, hogy írók kerültek magas hivatalba (Havel, Göncz), mégis a hivatásos toll (író-, számítógép) -forgatók többé-kevésbé elfordultak mind az aktív politizálástól, mind attól, hogy műveikben tegyék azt. Amint neves kollégám grófi nagyvonalúsággal és szellemességgel mondá: Amikor az íróknak szabad politizálniuk, immár nem érdemes. Én ezzel száz százalékig egyetértek. A világban még nem mindenütt van így, különösen Latin-Amerikában. Köztudott, hogy Mario Vargas Llosa indult a perui választáson. Egy terrorista csoport pedig azt követelte néhány éve, hogy Gabriel García Márquez legyen Kolumbia államelnöke. 2. A második folyamat nem kevésbé fontos. Az irodalomtól kevés kivétellel elfordultak az olvasók, nyilván mert nem találták meg benne azt, ami nekik fontos. Lehet hibáztatni a posztmodern szerzők divatját, de nem érdemes. Tény, hogy ha az emberek inkább tévéznek vagy interneteznek, akkor hiába is hirdet bármely író fontos politikai vagy társadalmi gondolatokat a műveiben, azoknak hatása elenyésző lesz. Ezt az USÁ-ban egy ott ismert, román származású író, Codrescu így összegezte: A mai írók már nem az olvasónak írnak, hanem egymásnak, illetve az önéletrajzuk bővítése érdekében. Minden új könyvcím újabb sor lehet az önéletrajzban. Hát igen. Annak mindenesetre örülhetünk, hogy az elmúlt néhány évben akadtak olyan magyar szerzők, akik áttörtek az olvasói közöny vastagodó jégpáncélján, élen Péter keresztnevűekkel, s - mit beszéljek mellé - velem. Sokat lendített az ügyön Kertész Imre Nobel-díja is.

Ezek után megjegyezném, hogy a Magyar Írószövetsége szerepe viszont jóideje egyenlő a nullával. Érdeket nem véd, semmit nem képvisel. Egyetlen értékelhető tevékenysége, hogy az állami irodalmi díjakra ő jelöl. Elsősorban saját választmánya tagjait. Uram, ön zseni - ön nemkülönben. Így megy ez. Én 1971-től vagy 72-től vagyok tag. Fiatalkoromban azt hittem, jó, ha tartozom valahová. A MÚOSZBA, a Pen Klubba és az Irodalmi Alapba is beléptem (utóbbiba anyagi érdekből, akkoriban csak tag mehetett a szigligeti alkotóházba, adtak továbbá kamatmentes kölcsönt. Kecsegtettek majdani nyugdíjjal - azt a rendszerváltás elsodorta. Én az írószövbe sem jártam gyűlésekre. Úgy tartottam, egymás pofándicsérése sértésnek számít. Ma is ezt vallom. Így fölösleges volt eme gittegyletekbe belépnem, ha egyszer a gitt rágására nem vállalkoztam.

l991-ben az említett Kertész Imrét még csak a legszűkebb szakma ismerte. Eléggé marginális helyzetben volt. Nyílt levelet írt a szövetségnek, s kilépett onnan, Csurka I. antiszemita nyilatkozatai miatt. Akkor én fölhívtam néhány kollégát, hogy csatlakozzunk. Ne hagyjuk Kertész Imrét egyedül, mikor ennyire igaza van. Ígérgetés, halogatás. Végül nem vártam tovább. Azt írtam az írószövnek, kilépek, mert hiába reméltem, hogy a szerzevet állást foglal. Levelem megjelent a napi sajtóban. Közvetlenül alá tördelték az írószövetség (langyos és semmitmondó) nyilatkozatát. Hülyének tűntem föl. VM kilép, mert nincs állásfoglalás, közben ott olvasható az övé alatt. Mindegy. Eltelt majd két év. Jókai Anna, az írószöv akkori elnöke fölhívott, azt mondta, most már ez az ügy annyira a múlté, hogy ő továbbra is tagnak tekint. Ez is mindegy, gondoltam.

Most Parti Nagy Lajos indította el a lavinát. Kilépett, Döbrentei Kornél antiszemita szónoklatai miatt. Még hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba… Döbrentei választmányi tag, folyton ott sertepertél az írószövben. Kilépett Nádas. Görgey. Sokan fontolgatják. Nekem is viszketett a tenyerem, de a fent leírt ügy hátráltatott. Nem röhejes, ha valaki kétszer lép ki? Sajnos, a hatvanas évek legvégén Döbrenteivel is kapcsolatban álltam, kedves, link fiú volt, Simonffy András csókos haverja, akivel viszont én voltam nagyon jóban. Döbrenteit a néhai Simonffy sem az eszéért szerette. Mindenesetre ő az, aki Kertész Imrét Nobel-díja kapcsán a Magyar Televízió éjjeli műsorában leprázta, mondván, nem is magyar író.

Most Tábor Ádám és Ungváry Rudolf összeszedte DK gyanús nyilatkozatait, s közzétette az ÉS-ben. Gondolom, hét közepére az ÉS internetes változatára is fölkerül, akit érdekel, olvassa el. Továbbá szervezik, hogy csapatostul lépjünk ki. Mi, normálisak. Kilépőlevelet fogalmaztak, csak alá kell írni. Én e-mailben kaptam meg, gondolom, sokaknak elküldték. Ez nekem kapóra jön, természetesen aláírom. A múlt év végén amúgy is beléptem a Szépírók Társasága nevezetű egyesületbe, mely másfélszáz tagot tömörít, vezetője Csaplár Vilmos. Csaplár régi ismerős, egy időben jártunk egyetemre, csak ő a jogról egy év után átment a bölcsészkarra. Irodalmi lapot is szerkesztettünk közösen, ez volt a JELENLÉT - melyről talán majd máskor. Úgy látszik, e társaság laza beszélgetéseket tart, ahová volna kedvem eljárni. Mi több, a Társaság hangadóinak zöme nekem rokonszenves. Persze, lehet, hogy csak új seprő jól seper. Majd elválik.

A Szépírók Társaságának másfélszáz tagja "igazi" író. Tréfás, hogy ezt hangsúlyoznom kell. De kell. Az írószövnek ezerkétszáz tagja van. Jelentős részüket azért vették föl, hogy jó sokan legyenek. Például a határontúliakat szinte kivétel nélkül. Mert az állami pénzek elnyerésénél az nagyon számít, hány embert képvisel egy gittegylet. Legalábbis papíron.

A Szépírók közt vannak a megítélésem szerinti legjobb írók, talán csak Esterházy és Nádas hiányzik, de pl. Konrád György és Kertész Imre tag. Lehet, hogy most - úgy tudom, kilépnek az írószövből - a Péterek is jönnek a táraságba, meglátjuk. Mindenesetre úgy érzem, erkölcsös ember nem tehet mást, mint hogy otthagyja azt a szervezetet, mely még egy anti-antiszemita állásfoglalásra sem képes. Kalász Márton, az írószöv elnöke azt nyilatkozta, a szervezet nem gondolatrendőr, ezért nem cselekszenek. Mi viszont nem vagyunk köteles tűrhetetlen szellemiségű emberekkel egy csoportba tartozni. Kíváncsi vagyok, az államnak mikor tűnik föl, hogy egy bábszervezetet támogat (az írószöv állítólag évi 50 milliós állami-önkormányzati juttatást kap).

Mellékelem Tábor és Ungváry levelének szövegét. Ha lesz említésre méltó fejlemény, visszatérek az ügyre áprilisban. De hátha nem szükséges.

Remélem, ennél szórakoztatóbb témákat sodor elénk a tavasz. Tavaszi hó vizet áraszt.

Maradok őszinte hívetek.

VM

Kilépőlevél a Magyar Írószövetség elnökségének

A Magyar Írószövetség választmánya úgy foglalt állást, hogy nem foglal állást a választmány egyik tagjának hol burkolt, hol nyílt antiszemita uszításaival kapcsolatban. A gyűlöletre uszítást az egyik tolerálható demokratikus véleménynek tekinti a többi között, és ezzel védőernyőt bocsátott fölé. Azzal, hogy nem kiutasította sorai közül, hanem demonstratívan megvédte kirekesztő szellemiséget képviselő tagját, éppen az általa alapértéknek deklarált véleményszabadság alapjainak aláásásához nyújt segédkezet. Mert a demokrácia azáltal védi meg magát, hogy az antidemokratikus nézetek képviselőit konszenzussal kiközösíti, marginalizálja. Civilizált nyugati országban a mértékadó civil testületek kitessékelik maguk közül azokat, akik az etikai határokat túllépik. A Magyar Írószövetség vezető testülete azonban ehelyett természetesnek tekinti, hogy nem határolódik el az ezeket a határokat túllépő tagjától.

A választmány ezzel a döntésével elveszítette a Magyar Írószövetség 1956-ban megszerzett és 1986-ban visszanyert erkölcsi tőkéjének maradékát is. A felebaráti szereteten alapuló zsidó-keresztény erkölcsöt sértő gyűlöletkeltő, rasszista szélsőséges megnyilatkozásokat védelmezve megtagadta azt az európai értékrendet is, amely szerint minden származás alapján történő megkülönböztetés és az antiszemitizmus elfogadhatatlan.

A választmány döntését az után hozta, hogy egyik tagja többek között valamiféle a "magyarság megsemmisítésére törekvő, vallási köntösben folytatott engesztelhetetlen háborúról" beszélt, arról, hogy "egy kisebbség akarja hozott, meg nem élt… kultúráját, akár anyagi, politikai szándékait, törekvéseit ráerőszakolni egy népre". Ez a választmányi tag előzőleg a magyar zsidóság egészét rágalmazta meg kétmilliós nyilvánosság előtt a hazaszeretet hiányával, legutóbb pedig a minimális hallgatottságú Tilos Rádió előtti beszédében százak dekódolták szavait, a beszédek után percekig harsogva a "mocskos zsidók" kitételt.

Meggyőződésünk, hogy a Szövetség tagságának jelentős része nem ért egyet a kirekesztő nézetekkel, de ezt az álláspontját a szövetség mai struktúrájában nem tudja érvényesíteni. Mindent elkövettünk, hogy az elnökséggel és a választmánnyal megértessük: ha meg akarják őrizni a Magyar Írószövetség egységét, akkor el kell határolódniuk a szövetséget vezető választmány egyik tagjának kirekesztő kijelentéseitől, melyek egyébként a magyarság egészének ártanak.

Egy olyan szövetséggel, mely választmánya egyik tagjának súlyosan kirekesztő magatartásában mindennek ellenére semmi kifogásolni valót nem talált, számos tagjának dokumentált kérését semmibe vette, és melynek választmánya megvitatás nélkül elutasította még azt a javaslatot is, hogy legalább az antiszemitizmust általában elítéljék, számunkra lehetetlenné vált az együttműködés. Ezért sajnálattal és szomorúsággal kilépünk a Magyar Írószövetségből.

Budapest, 2004. március 6.