2006. decemberi levél

Megosztás

Kedveseim,

Mint tudhatjátok, megjelent a Dr. Orángutay Tivadar. Nekem nagyon tetszik. Két bemutatója is volt, az egyik az Írók Boltjában, az AB OVO sajtótájékoztatón, a másik a héten az Alexandrában. Utóbbin sokat beszéltem a gyerekkoromról, s magam is meghatódtam, ami talán túlzás. Jelen volt a nővérem, ő nevetett a legnagyobbakat, ezek szerint nem haragítottam magamra, noha persze az ő gyerekkoráról is szó esett - együtt voltunk gyerekek, többé-kevésbé.

December 15-én jelenik meg az Apák könyve Szerbiában, meghívtak egy szűk hétre, és megyek is. Sűrű programot gyártottak nekem. Az én könyvem a Laguna kiadó ötszázadik kötete. Nagyon elégedettek vele. Egy fejezetet kinyomtattak, és ingyen osztogatják könyvesboltokban. Nem történt velem ilyesmi még, semelyik országban, a legkevésbé idehaza. Pedig jó ötletnek tűnik.

Fiaim betöltötték a harmadikat, kutyám a hetediket. Ez minden, amit az elmúlt hetekről mesélni tudok.

A regénnyel haladok, de nem olyan sebességgel, mint ahogyan szeretném.

Velem ez van.

Nem bánnám, ha egyszer ti írnátok havi levelet, és így egyszer én kapnék jelentést rólatok. Azt, hogy egyenként csináljátok, vagy csoportba tömörödve, még ki kellene találni.

Ha nem, akkor januárban is én írok levelet.

Ámbár… olvastam az újságban, hogy Beck György, akivel a HP együttműködést elkezdtük, és Mezriczky László, akivel bonyolítottuk, elhagyta a vállalat élét. Így még majd le kell ülnöm valakivel, és tisztázni, hogyan folytassuk eleddig gyümölcsöző kapcsolatunkat. Majd ez is januárban lesz.

Addig a legforróbb évvégi jókívánságokat küldöm mindnyájatoknak.

Hívetek,

VM

.