2013. év eleji levél

Megosztás

Talán kissé furcsán hangzik az év eleji, mintha kihalt ural-altáji nyelv szava volna az eleji, mindenesetre az év végi ellentéte? Lehetne persze évkezdő is.

Nagyon furcsán indult 2013 az én számomra, egy kisebb operációval. Az jól sikerült, de a lábadozás nem annyira. Elhúzódott. Többek között ugrott miatta egy izraeli út, amelyre nagyon készültem, mert a jeruzsálemi könyvvásárral nagyjából egy időben rendezett irodalmi fesztiválon – írókonferencián lehettem volna díszvendég, a kintiek meghívására. Nagyon ciki volt az utolsó este – sőt szinte éjszaka lemondani. Mindegy. Utálom, amikor korombeliek, nemtől függetlenül, szünet nélkül egészségügyi történeteket adnak elő egymásnak. Én inkább erről a rovatról hallgatnék, elég annyi, hogy most már rendben vagyok. Úgy érzem, ennyit el kellett mondanom azoknak, akik érdeklődésükkel megtisztelik a honlapom, vagyis engem.

Vonnék egy könnyed mérleget 2012-ről, ahogyan szoktam évek indulásakor, most ezt is elsodorta a föntebb említett turbulencia. 2012 csúcspontja számomra a Szitakötő megjelenése, és annak kiemelkedően meleg fogadtatása. Az eladott példányok száma felülmúlta minden várakozásom. Az olvasók hozzám eljuttatott véleménye is, utoljára az Apák könyve kapott ilyen elragadtatott visszhangot. Mindenkinek köszönöm, aki vette a fáradságot, hogy beszámoljon a könyvvel kapcsolatos érzéseiről nekem, a honlapon, vagy más nyilvános fórumon.

A tavalyi év másik nagy fejleménye a gitározás, közös zenélés Dránival (Bornai Tibor beceneve). Úgy látom, idén is komoly szerepet kap életemben a kezdetben Vámos Miklós Rock & Blues Band-nek keresztelt, fiatal, feltörekvő zenekar. További neveink:

  • VT BT RT
  • Los Bornámos
  • Dunamenti Kalózzenekar
  • Satöbbi

Más jót (vagy rosszat) nem mondanék a tavalyi évről. Volt. Múlt idő, egy té.

2013.

Február 21-én, csütörtökön bepótoljuk a korábban elmaradt szegedi koncertet. Aztán következnek a havi rendes fellépések a Játékszínben (mindezt lásd részletesen a programok listájában).

Szerencsére az idei Könyvfesztiválra megjelenő opuszom korrektúráját már meg tudtam csinálni. Két régi szöveg lesz benne, a Teniszezz velem (én se tudok még), és a Ha én Bródy volnék. Előbbihez írtam előszót, utóbbihoz utószót, és az egészet szögletes zárójelekben végigkommentáltam, úgymond hozzászólogattam a mából.

Régóta terveztem, hogy esetleg ez a kettő egy kötetbe kerülhet, csupán formai okból: mindkét eredeti kiadásnak volt fekete-fehér fotómelléklete. A tenisz-könyvben az akkori (hetvenes évek) ismert emberek – a celeb fogalom hálisten még nem létezett – közül azok láthatóak pályán, ütővel, akciókban, akik teniszeztek, Vitray Tamástól Bujtor Istvánig, Halász Jutkától Tahi Tóth Lászlóig. A Bródy könyvben pedig a címadó személy növekszik a csecsemőből idősödő emberré a képeken.

Amikor ezt a párosítást kiötöltem, még szó sem volt arról, hogy gitározni kezdjek. Amióta megtörtént, már tudom, miért kívánkozott ez a két szöveg azonos borítók közé. Összefoglaló címük ez lesz: HÚROK.
Idemásolom a tervezett fülszöveget, szerintem elmagyaráz ezt-azt.

„Kellenek a HÚROK. Ütőn, hangszeren, fémből, műanyagból vagy bélből, ahogyan eredetileg mind a gitárra, mind a teniszütőre sodorták. Ezeknél is nélkülözhetetlenebbek az érzelmi húrok, ha azokon játszunk, nagy baj nem lehet. A tudás fontosabb, mint a pénz. Az érzelmek fontosabbak, mint a tudás. E két elvet követve leélhető egy tartalmas élet ezen a földön.

Tizennégy évesen kezdtem GITÁROZNI. Hamarosan zenekart alakítottam. Bródy Jánossal ekkortájt ismerkedtem össze. Elmúltam húsz, amikor különféle okokból (részletek a könyvben) kiszálltam a Gerilla együttesből, mélyen megbántva, csalódottan. Aztán negyvenkét évig (tavaly márciusig) nem vettem a kezembe gitárt.

Harmincegy voltam, amikor először jártam TENISZPÁLYÁN. Azóta rendszeresen játszom (küzdök). Átlagosan heti háromszor. Télen-nyáron. Ha esik, ha fúj. Bármiféle utazás lehetőségét fontolgatva először mindig azt mérlegelem, hány tenisz maradna ki. Nem vagyok normális, belátom.

Életem két meghatározó SZENVEDÉLYéről szól a Teniszezz velem… és a Ha én Bródy volnék. A harmadik, még elementárisabb SZENVEDÉLY, az írás kapcsolja őket össze. Amikor ezt Bródy Jánosnak megemlítettem, azt mondta: Mázlista vagy! Sokaknak egy igazi szenvedély sem jut.

Az volna szép, ha az olvasó ütőt vagy gitárt ragadna e könyv hatására. Esetleg mind a kettőt, bár talán nem egyszerre.”

Hát így.

E jókívánsággal zárom most soraimat. Meg egy fényképpel, mely a Játékszín számára készült. Érdekes módon a fotós Szalóky Béla, aki egyszersmind a Benkó Dixieland trombitása. A jelek szerint fúvósnak és fényképésznek egyként kitűnő.

Tiszta szívvel:

vmsigno.gif

b_250_250_16777215_00_images_stories_everyday_vm_and_bt.jpg