2012. őszi levél

Megosztás

Kedves Honlapozók,

Régimódi levélírók szokása, hogy mindenekelőtt a természeti tájról írnak egy mondatot, majd az időjárásról. Ez különösen áll az angolszászokra. Én néhány százalékig angolszásznak érzem magam, mert egyrészt oly sokat időztem Connecticutban, másrészt többször utaztam Londonba, mint például Debrecenbe, épp ezért most e szokáshoz tartom magam, de egy tőmondatba belezsúfolom. Tehát: Odakinn nedves fényben úsznak a fák, mert esik eső karikára. Emiatt kutyám, az osztrák költő enyhén retteg. Ha villámlik, akkor nem enyhén, és addig szűköl, míg bejuthat a hálószobába. Az éjjel nem volt ennyire rossz a helyzet, de majdnem. Egyébként ti értitek, hogy miért karikára esik? Én nem. A Kossuth Lajos kalapját sem egészen.

Fáradt reggel ez, tegnap a Vámos Miklós Rock & Blues Band megtartotta második (könyvbemutatóval egybekötött) koncertjét Debrecenben, a Kölcsey művelődési Központban. Mi Dránival (Bornai Tibor beceneve ezer éve, a Rabin Dranath Tagore nyomán) remekül éreztük magunkat. Főleg én. Olyan profi volt a hangosítás, hogy csak na.

Nekem ez a zenélés színtiszta öröm. Arra hasonlít, mint amikor az ember olvassa a meséket, mondjuk, a Csipkerózsikát, és egy szép napon belekerül. Mondjuk, ő mehet föl a toronyszobába, hogy csókkal ébressze az alvó királykisasszonyt. Annyit hallgattam már bizonyos számokat (például: Yesterday, Blackbird, Tears in Heaven, Az első villamos, Nézz rám, Zenga zének), hogy szinte kívülről tudtam őket, legalábbis dúdolni. Most meg előadjuk, két gitáron és két énekszólamban (cseleszta nincs). Varázslatos érzés. Nem énekelni vagy gitározni – bár az is –, hanem együtt énekelni és gitározni. Ha pedig a közönség is beszáll, az már a hetedik paradicsom. All together now.

A premier a Mikroszkóp Színpadon volt, 11-én. Nekem azt ígérték, hogy mire odaérünk, Thália Téli Kert lesz a neve (azaz TTK), de mégsem. Most mintha Mikroszínpadnak akarnák hívni. Mindegy. Valaha – 1970-ben – egy teljes szezonon át szerepelt ezen a helyszínen a Gerilla-együttes. A kör bezárult. Zenés esztrád volt az első rész, az akkor feltörekvő Hofi Gáza a második. Majdnem minden este megnéztük őt.
A mai Mikroszkópon sokkal mostohábbak voltak a körülmények, mint Debrecenben. Ezt persze csak akkor éreztem át teljes mélységben és szélességben, amikor tegnap tizenöt perc alatt lezajlott az úgynevezett beállás (mikrofonok és gitárhangok összehangolása). Ez a Mikroszkópon két óra alatt is csak úgy tudott megtörténni, hogy egyetlen kontrol maradt (az a hangszóró, amiben az ember a saját produkcióját visszahallja a színpadon) kettőnknek. Ettől bizonytalanabban voltunk – bár talán csak én – a kelleténél. Amúgy egy nem működő színházba érkeztünk, ahol gyakorlatilag nincsenek előadások. Még? Hideg terem, ritkán használt berendezés, gondolom, a Tháliából áthaknizó személyzet.

Csütörtökön megyünk Nyíregyházára, az ottani egyetem aulájába, a Sóstói útra. (Lásd a honlap megfelelő rovatát a közönségtalálkozókról.) Itt szeretném felhívni a figyelmet, hogy a Mikroszkópban a novemberi programot lemondtuk, remélve, hogy december 6-ig csak összeszedik magukat. Akkor Mikulás napi koncertet tartunk ott, elvégre én Mikulás (is) volnék. Szegről-végről. Elmarad a szögedi fellépés is, mert ott meg vezetőváltás zajlik éppen, s aligha tudnak a programokkal foglalkozni. Ez egyre tipikusabb. Megbeszél az ember valamit egy szervezettel (művházzal, céggel), s mire odaérne, mindenki ki van rúgva. Hagyjuk.

Még egy megjegyzés. Fülembe jutott, hogy van, aki nehezményezi egy kifejezésemet, úgy is mondhatnám, szavam járását. Én néha (viccből) azokat az olvasóimat, akik igazán szeretnek, kitartóan és nagyon lelkesen, úgy szoktam emlegetni: a „jajongóim”. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ezt akárki bántónak találja. Először is, a velem született kishitűség miatt azt, hogy értem rajonganának, nem tudom kimondani. E félviccel finomítom. Másodszor, nem én találtam ki. Hajdan működött egy asszisztens a filmgyárban, ha nem csalódom, Ruttkai volt a neve. Illetve Jutkai, mert nagyon raccsolt. Egy filmhez olyan statisztákat kellett hoznia, akik rajongani fognak a sztárért, ez volt a nyúlfarknyi szerepük. Jutkai asszisztens bejelentette a jendezőnek, Koltai Jóbejtnak: Jendező új, megjöttek a jajongók! Azóta a jégi filmgyájiak és Koltai Jobi bajáti köje használja ezt a kifejezést, ismétlem, nincs benne sem lekicsinylés, sem más bántó vagy hátsó szándék. Én könnyen le tudok mondani róla, nem is mondom gyakran.

Engem meglep, hogy már a lap alján tartok, és még egy szót sem írtam a Szitakötő-ről, nemzedékünk regényéről, pedig mégiscsak annak a megjelenése a legfontosabb esemény az életemben ezekben a napokban. Bizonyára azért nem, mert inkább azt szeretném, ha arról ti írnátok.

Megjegyzem, a múlt héten (12-én) színi bemutatóm is volt. Összetorlódtak a dolgok. A Karinthy Színházban játsszák a Marilyn Monroe csodálatos halála című tragikomédiát. Kb. másfél éve írtam. Valaha régen (hetvenes évek) írtam már egy filmet is őróla, Boldog születésnapot Marilyn! címmel, rendezte a néhai Szörény Rezső, főszerepben az akkor igen fiatal és ereje teljében lévő Esztergályos Cecíliával. Közepes lett a film, bár Cili szerintem nagyot alakított, a drámai szerepben énekelt és táncolt is. Mindenesetre jajongásom MM-ért nem újkeletű. Most már, hogy láttam az előadást a Karinthyban, ajánlhatom tiszta szívvel mindenkinek.

Hívetek,

 

vmsigno.gif

 

Bpest, 2012, október 16.

P. s. Ez a kép az Alexandrában tartott könyvbemutató után, a dedikálás végén készült rólunk. Szitakötő. Zzzzzzzzzzzzzzz.

 

b_250_250_16777215_00_images_stories_everyday_1201016_01.png

BT & VM részvénytársaság